Villányban randevúznak a borok, a különleges ételek és az igényes jazz

Baranya - szerző: HH

Az első három év után méltán kijelenthető, hogy az idén negyedszer megrendezésre kerülő Gere Jazz-Fesztivál túllépett bevezetési szakaszán és fogalommá vált a kulturált borfogyasztást, a minőségi gasztronómiát és az értékhordozó zenét komplex élménnyé egyesítő törekvések között.

 

 

A vendégeit minden esztendőben új ötletekkel köszöntő villányi rendezvény szervezői az elmúlt három év kedvező visszajelzéseiből táplálkozva, igazán komoly lépésre vállalkoztak, amikor az ”Öröm, Zene, Nyár” tematikájára épülő idei koncertsorozatot külföldi projektekkel és világhírű sztárvendégekkel töltötték fel. A szokássá vált június közepi örömünnepen így most földrajzi határokat lebontó egyedi formációk ígérnek különleges hangulatot az improvizáláson alapuló közös örömzenélés jegyében.

 

A június 12-13. között esténként megrendezésre kerülő fesztivál további kiemelt érdekessége, hogy saját zenekarként mutatja be a 70. életévét nemrég betöltött Kőszegi Imrét és zenészbarátait, akik Gere SunSet Jazz Band néven adnak pohárköszöntő ráhangolódást és 1-1 órás különálló koncertet a két estén a kifinomult és dallamos jazz rajongói számára. A zenekarhoz csatlakozik a Svájcban élő magyar zongoraművész, Csík Gusztáv is.

 

A péntek esti szuperprodukció – korábbi évekhez hasonlóan – nemcsak egyedi zenei élmény közvetítésére, de a közönség megmozgatására is hivatott. A Boney M. legnépszerűbb darabjai csendülnek fel Sheyla Bonnick, a zenekar 1975-ös legelső formációbeli tagjának hamisíthatatlan tolmácsolásában, jazz-átiratok köntösébe öltöztetve.

 

A szombati napon két káprázatos fekete díva emlékezetes előadása folytatja a koncertek sorát. Az Egyesült Államokban született Joan Faulkner Németország legkeresettebb exportjai közé tartozik, akiről nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy ő az egyik legjobb amerikai hang a kontinensen.

 

A másik világsztár vendég Pat Appleton 1998-ban csatlakozott a De-Phazz Sound Collective-hez, amely formációban énekesként és szövegíróként is komoly sikereket ért el. A két énekesnő előadása külön-külön is felejthetetlen élmény, egyszerre viszont valódi dupla dinamit, mindez ráadásul nagyzenekari hangszerelésben, Magyarország elsőszámú big bandjének, a Budapest Jazz Orchestrának a támogatásával.

 

Az idei fesztivál megkoronázását a tengerentúlról, egyenesen New Yorkból érkező hatfős Nat Osborn Band szavatolja. A fentiek alapján könnyen belátható, a szervezők nem titkolt szándéka, miszerint 2015-ös programjával a Gere Jazz- Fesztivál eddigi történetének legforróbb hangulatú kiadását kívánják elkönyvelni.