Pécsre is bevilágít az országot körbejáró Fénystaféta

Baranya - szerző: HH

Csütörtök este az egész országot körbeutazza a fény. Az MTA 2015 a Fény Nemzetközi Éve Programbizottsága által szervezett Fénystaféta egy fényjel-továbbítási akció, melyben sok száz résztvevő aktív közreműködésével mintegy két óra alatt járja körbe egy fényjel az országot.

 

 

Csiszár Imre, a fény nemzetközi éve Csongrád megyei szervezőbizottságának titkára elmondta, hogy az első jelet a Szeged határában épülő lézerközpontnál adják le 20 órakor. A staféta résztvevői magaslati helyeken – kilátókban, vadászleseken, templomokban, toronyházak tetején – állnak majd. A jelet lámpákkal, lézerekkel, jelzőrakétákkal, stroboszkópokkal adják tovább. A fényjel mintegy 1500 kilométer megtétele után előre láthatólag tíz órára ér vissza a Tisza-parti városba.

 

A fénystafétához több településen is kísérőrendezvények kapcsolódnak, ezek közül az egyik leglátványosabb a szegedi lesz, ahol ezer négyzetméteres színes fényábrát raknak ki a résztvevők a Dóm téren.

 

Baranya megyében Pécs csatlakozott a fénystafétához, ahova Kaposvárról érkezik a sugár nem sokkal háromnegyed tíz után, majd néhány perc múlva a Bács megyei Mélykútra, a cél előtti utolsó állomásra továbbítják.