Kórházi büfé: minden marad a régi

Helyi - szerző: HH

Elbírálták a kórház büféje és italautomatái bérletére áprilisban kiírt pályázat beérkezett ajánlatait. A döntés értelmében azokat továbbra is a korábbi bérlő, Balázs János üzemelteti. A kórház vezetése korábban úgy döntött, a júniusban nyitó kórházi szárny kávézójának bérletét nem vonja be a pályázatba.

 

 

A Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház büféjének és italautomatáinak bérleti jogát a lejáró szerződés miatt hirdette meg a kórház. Az üzemeltetés elnyerésére 11 érvényes pályamű érkezett, akik közül a korábban is jelen lévő Balázs János siklósi vállalkozó került ki nyertesként. A büfé helyiségét illetve területét nettó 259 ezer forintért bérelheti, míg automatánként nettó 26,5 ezer forint havi díjat kell fizetnie.

 

A kórház központi helyén lévő vendéglátó helyiséget a betegek és dolgozók egyaránt nagy megelégedettséggel látogatják évek óta, ezért a törzsvendégek és a visszatérő látogatók körében is egyaránt megnyugvást jelent, hogy az továbbra is a megszokott színvonalú szolgáltatással, változatlan személyzettel állhat rendelkezésükre.