300 millióból szépült meg a siklósi kórház

Baranya - szerző: SzR

Tenkes Egészségkert néven nemrég fejeződött be az az egészségmegőrző program, amely egycsapásra ismertté tette a siklósi kórház nevét, most pedig 300 millió forintos uniós támogatással minőségi, kistérségi gyógyító centrummá váltak.

 

 

Megújult a Siklósi kistérség ellátását szolgáló siklósi kórház. A másfél éve aláírt támogatási szerződés alapján kezdődött a kórház életében legnagyobb volumenű fejlesztés, hiszen az egész intézmény egy emelettel magasodott, s a meglévő kórházi szobákat is felújították, átalakították – mondta lapunknak Kanizsai István ügyvezető igazgató.

 

A kivitelezés ideje alatt – s ez nagy szó – a kórház végig zavartalanul működött, az átalakítási, illetve bővítési munkálatok mellett a gördülékeny, biztonságos betegellátás nem szenvedett csorbát. Pontosan ezért a projekt megvalósításában nagy szerepet játszott az időzítés, a munkafolyamatok összehangolása, a szükséges orvosi műszerek és eszközök, valamint bútorok megfelelő ütemű beszerzése és üzembe helyezése. A krónikus fekvőbeteg osztályon komfortosabb kisebb ágyszámú kórtermek kerültek kialakításra a szobákhoz kapcsolódó vizesblokkal együtt.

 

A fejlesztéseknek köszönhetően a projekt ideje alatt a kórház sikeresen bővítette mind a járó beteg, mind az egynapos sebészeti ellátás szakmaprofilját, új szakmaként megjelent az urológiai ellátás. A diabetológiai szakrendelés heti óraszámát megnöveltük, így a várólista lerövidült. Az orvosi műszerek megújításával, az orvosi és ápolási munkát megkönnyítendő korszerű, hatékony betegellátást elősegítő eszközök kerültek beszerzésre, mely a kórházi ellátásokat kiváltó, vagy időtartamukat lerövidítő ellátások arányának növelését is lehetővé teszi.

 

A fejlesztés eredményeként beszerzésre került egy darab medikai és PACS szerver, mely a jelenlegi informatikai rendszer mögött biztosítja a megfelelő magasabb szintű rendelkezésre állást. A 299,98 millió forintos európai uniós támogatásnak -, amely a „Struktúraváltás támogatása a járó- és fekvőbeteg ellátás fejlesztésével Siklóson” nevet viselte – köszönhetően a betegek számára hozzáférhető, egyenlő gyógyulási esélyt biztosító intézmény valósult meg. A Kórház alapterülete 277 m2-rel növekedett, és 646 m2 megújult. Az új, átalakított, illetve felújított épületrészekbe beköltöztek a betegek, és immár megújult körülmények között folyik a gyógyítás, betegellátás az ország egyik fejletlenebb kistérségében – összegzett Kanizsai István ügyvezető.