Félkész katonai akció a menekültáradat megfékezésére

Nagyvilág - szerző: HH

Luxemburgi ülésükön döntöttek az EU külügyminiszterei az illegális migráció megfékezését célzó katonai műveletről. A Földközi-tengeren egy héten belül indított első ütem célja a menekülteket szállító hajók keresése, a csempészútvonalak felderítése és a bajba jutottak mentése. Több ütem nincs.

 

 

Az EU NAVFOR Med elnevezésű akcióba több uniós ország is bekapcsolódik, repülőket és hadihajókat bocsátva rendelkezésre. Federica Mogherini, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője azt mondta: ez csupán a kezdet, a stratégia egészét még nem határozták meg.

 

A legnagyobb problémát a Líbiából induló hajók jelentik, amik úti célja a dél-olasz partoknál van. Az akciónak köszönhetően a hajóknak már el sem kell érni a partokat, még a nyílt vízen „kimentik” őket. Kérdéses, hogy a módszer mennyire lesz hatékony, hiszen Afrikába nem vihetik vissza a szövetséges katonai gépek a menekülteket. Végső megoldást valószínűleg csak a teljes stratégia kidolgozása jelenthet, ami egyelőre várat magára.