Három góllal nyert Siklós Harkány ellen

Baranya - szerző: KT

A felkészülési időszak talán legnehezebb mérkőzését vívták a Harkányfürdő SE labdarúgói a Siklós FC vendégeként. A szomszédvári rangadó a házigazda 4-1 arányú győzelmével zárult.

 

 

Az erős ellenfél remekül használta ki a helyzeteit, és a félidő 1-0 állása után négygólos fölényre tettek szert. Végül Gáspár Laci szépített, így a meccs végeredménye 4-1 lett a Siklós javára. 5-6 ziccer lehetőségéből egyet tudtunk értékesíteni – foglalta össze Burgert Ottó vezető edző a mérkőzést.

 

A nagy rivális, Siklós ellen legutóbb tavasszal léptek pályára a fiúk, akkor a Magyar Kupában 3-0-ás vereséget szenvedtek. Az utóbbi években sajnos kevés tétmérkőzésre került sor a két csapat között – közölte az egyesület, hozzátéve: azt remélik, jövőre már azonos osztályban fognak szerepelni.