Az utolsó simításokat végzik a kerékpárokon

Helyi - szerző: HH

Akár már pénteken is elindulhat az elektromos kerékpárok tesztüzeme. A szakemberek az utolsó ellenőrzéseket és beállításokat végzik, majd néhány napos próbaidőszak veszi kezdetét. Ez alatt a használati szokások feltérképezésével az üzemeltetéshez szükséges legfontosabb paramétereket határozzák meg.

 

 

A próbaidőszak még nem a hosszú távú üzemeltetési feltételek szerint zajlik, annak kidolgozása folyamatban van. Egyes postaládákba dobált színes lapok azon alaptalan, félrevezető és megtévesztő információját, mely szerint évi 3.650 forintos áron lehet majd bérelni a járműveket, határozottan cáfolhatjuk, hiszen a kaposvári minta városunkra nem vetíthető le, konkrétumban pedig még nem állapodott meg a szállító és a majdani üzemeltető.

 

A tervek és előrehaladott egyeztetések szerint az üzemeltetést a megújult vezetéssel bíró Harkányi Turisztikai Egyesület fogja végezni – tudtuk meg Mojzes Tamástól. Az egyesület titkára elmondta, hogy a működtetésben nagy szerepet kívánnak vállalni, a feltételek és lehetőségek kialakításánál különös gonddal lesznek arra is, hogy az egyetlen helyi vállalkozást érdekét se sértse.

 

A néhány napig, esetleg egy hétig tartó tesztet harminc előre kiválasztott személy végzi, akik kártyát kapnak kerékpárokhoz – tudtuk meg az üzembe helyezőtől.  Ez idő alatt a járművek használatára – úgy mint az igénybevételükre, teljesítményigényükre, a mozgási területre valamint a személyre jellemző használati kultúrára vonatkozó adatot fognak gyűjteni.

 

A mérés és a kiértékelés semmilyen hozzáadott eszközt nem igényel, hiszen a kerékpárokban található három GPS, fedélzeti számítógép és a töltőállomás számítástechnikai rendszere hoz létre online adatbázist minderről. A kapott adatok függvényében a motor által leadott optimális teljesítményt tudják majd meghatározni, mely a felhasználók számára legkényelmesebb haladási sebesség mellett a lehető legnagyobb hatótávolságot jelenti.

 

Csak halkan jegyezzük meg, hogy Kaposváron a Kaposvár kártyával van összevonva a szolgáltatás, Harkányban a Harkány kártya – melynek megmagyarázhatatlan tesztüzemére is kemény milliók mentek el az előző TDM rezsim alatt – harkányiak számára még csak el sem érhető.