Tamásra emlékezünk és megvan a takarékos kajálda

Életmód - szerző: HH

Idén Palkonyán, a Malomparkban emlékezünk Cseh Tamásra.

A fesztivál fővédnöke hat éve nincs közöttünk, 17 óra 04 perckor emeljük tekintetünket az ég felé.

 

 

A fesztiválozóknak jó hír, hogy megvan a legjobb ár/érték arányú kajálda. Az Árokpart Bár lakókocsija igazi utcai hamburgeres élménnyel szolgál. A hotdog 250, a sima hamburger 650, dupla hússal egy százast kell rádobni. A kettő közé nyúltunk a wimpivel, amit 550-ért adnak másfél virslivel mikrózva, friss paradicsommal és uborkával. Nem is kellett rá sokat várni, öt ember alig húsz perc alatt lett kiszolgálva.

 

Tavaly megjegyeztük magunknak a sportpálya Nappaliját, ma megnézzük, mennyit változott, de addig is tekintsük át a délutáni programokat.

 

NAGYHARSÁNY – FALUKÖZPONT

12:00 MEZÍTLÁBAS MENZA

Tavaly kipróbáltuk, idén folytatjuk: zsíroskenyeret és menzateát kínálunk, és a csóró mezítlábasok üres zsebükhöz igazodó, szerény árakon hozzájutnak a napi betevőhöz.

 

NAGYHARSÁNY – ARALICA IBERO HACIENDA

12:00 ARALICA IBERO HACIENDA – grill udvar – „Civilek napja”

A Fesztivál ideje alatt a „Sancho Panza” grilludvar kínálja ételeit és italait, valamint desszertjeit. Minden nap más és más specialitásokat készít, illeszkedve a Hacienda tematikus napi programjaihoz. (CSALÁDI) Az Ibero Hacienda programjai átkerültek a Sauskától az Aralicához!!! (VÁLTOZÁS!)

 

PALKONYA – HARASZTI BOR- ÉS ZENETERASZ

12:00 CHILLPINCE

Az első rompince Palkonyán a pihenni, lazítani vagy hűsölni vágyóknak (berendezve kényelmes ülőhelyekkel, babzsákokkal és finom lounge zenével! (Minden este 10-kor dj Karbeletek a Chillben! Psytrance, goa.) (KONCERT) Állandó fotókiállítás is lesz a Chillben: KESZTHELYI RÉKA FOTÓMŰVÉSZ képeiből! (KIÁLLÍTÁS)

 

PALKONYA – FALUHÁZ

13:00 NÉZŐMŰVÉSZETI KFT: A KÉZMOSÁS FONTOSSÁGÁRÓL

Semmelweis munkássága óta ismert, hogy a kórházi eredetű fertőzések megelőzésében a kéz megfelelő fertőtlenítésének kiemelkedő szerepe van. A mai rohanó világban egyre jobban megfeledkezünk a kézmosásról, pedig általa számos betegség megelőzhető lenne. Katona László, Molnár Gusztáv és Scherer Péter előadása. (SZÍNHÁZ) (SORSZÁM) (60 perc)

 

KISHARSÁNY – RÉT, A NAGY FA ALATT

13:00 Kaszálófitnesz irodalommal

A réten kora délután KASZÁLÓFITNESZ IRODALOMMAL: A gyergyói Bányász Emerencia különös vegyületét hozza létre a környezettudatos és hagyományra épített testmozgásnak és a költészetnek. (IRODALOM)

 

KISHARSÁNY – KOVÁCS UDVARHÁZ

13:00 Péntek kora délután a KOVÁCS UDVARHÁZban

(13:00 – 16:00) Ezen a délutánon: Alkotászék korongozó és szimbólumfestő gyerekfoglalkozása (Udvar-Pajta fala) – Szabad Mesés Zenei Műhely (Lakás)Szabad Mozgás Műhely próba (Előkert) – Roma & Tibeti Progresszív zenei műhely próba ( Pajta) – Ismeretlen Ukrajna – Both Miklós vetítettképes előadása (Istálló) – Miki nem a háborús helyzet vizslatása, hanem népzene és kultúragyűjtési szándékkal járt a háború sújtotta vidéken. Orosz-ukrán szülőktől szármató feleségén és rokonságán keresztül ihletődött meg a népzenegyűjtők által fehér foltként ismert területen. És igazi kincseket talált! (KONCERT)

 

KISHARSÁNY – TEMPLOM

13:00 ROSSINI OPERABEAVATÓ

Az elmúlt években óriási sikert arattak barátunk, Dinyés Dani és barátainak operabeavatói. Ezúttal Rossini és az ő Sevillai borbélya kerül terítékre: három alkalommal három különböző aspektusából vizsgálják meg majd a vígoperát: szerelem, ármány, komikum. (KONCERT)

 

NAGYHARSÁNY – FALUKÖZPONT – ESÉLYKIKÖTŐ

13:20 EMBERI JOGI JÁTSZÓHÁZ – „Férfi és Nő?”

Előítéletmentesítő drámafoglalkozás 12-99 éveseknek. (CSALÁDI)

 

VYLYAN TERASZ

13:30 BESZÉLGETÉSEK AZ ÉLETVÉGRŐL: Az éjszakai pillangó

Dokumentumfilm egy 26 éves, gyógyíthatatlan betegségben szenvedő lány utolsó napjairól és eutanáziájáról. A FILM EREDETI NYELVEN, ANGOL FELIRATTAL MEGY! (FILM)

 

KISHARSÁNY – TEMPLOMKERT

14:00 Vándorfényképészet – Laczkó Péter

Laczkó Péter abszolút korszerűtlenül működő fényképészete abszolút passzol hozzánk: exponál, előhív, szárít… egy kép röpke félóra alatt el is készül – és ez nekünk nagyon tetszik. Kisbusz, ponyva, utánfutó, titokzatos szerkentyűk… Utazunk az időben, és száz évet fiatalodunk. FIGYELEM! A MEDIAWAVE programjainak időpontjai csak tájékoztató jellegűek – a fényképészet például egész délután lesz! (MEDIAWAVE)

 

NAGYHARSÁNY – ARALICA IBERO HACIENDA

14:00 ARALICA IBERO HACIENDA – délutáni programok – „Civilek napja”

Változatos programok ezen a helyszínen, leírásukat keresd a helyszín nevére kattintva! Többek között: családi kvíz, amely remek közös programot nyújt minden korosztály számára. Foci kvízünkkel a középiskolás generációt szeretnénk megszólítani. A Szent Jakab út (spanyol és portugál). PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont: kerekasztal beszélgetés műfordítókkal. Bemutatkozik a Pécsi Magyar-Spanyol Társaság. (CSALÁDI) (KIÁLLÍTÁS) Az Ibero Hacienda programjai átkerültek a Sauskától az Aralicához!!! (VÁLTOZÁS!)

 

PALKONYA – HARASZTI BOR- ÉS ZENETERASZ

14:00 Zenei Workshop

Szabad zenélés egész nap a Haraszti színpadon.

 

BEREMEND – STRANDFÜRDŐ

14:00 ZALAEGERSZEGI LEÁNYKAR: Strandkoncert

A zalaegerszegi leányok beremendi strandkoncertjükön mindenféle stílusból válogatnak. Lesz népdalfeldolgozás, mozgalmi dal (! ), táncdal, spanyol és brazil dal, kuplé, sanzon, jazz…és persze nagyon komoly énekkari örökzöldek. (KONCERT)

 

KISJAKABFALVA – KONRÁD HÁZ

14:00 Élő német nemzetiségi tájház

(Fő u. 63.) Előzetes jelentkezést követően, vezetéssel, max. 20 fős csoportok részére! (KIÁLLÍTÁS)

 

PALKONYA – CIFRA UDVAR

14:00 CIFRA GYÖNGYÖS MŰHELY

Gyerekeknek és felnőtteknek. (CSALÁDI)

 

PALKONYA – MOKOS PINCÉSZET

14:00 Pincetúra

„Kóstolj meg 5 kiváló Mokos bort egy különleges Pincelátogatás alkalmával! Betekintést nyerhetsz pincészetünk életébe, megismerheted a borkészítés folyamatát és még színháztermünk kulisszatitkaiba is bepillanthatsz. Ne hagyd ki ezt a felejthetetlen borkóstoló élményt! Ízleld meg hagyományos villányi borainkat és gyümölcsbor különlegességeinket!” (FIGYELEM! Ez a program a karszalagon felül is fizetős!)

 

PALKONYA – FALUHÁZ – PÉCSI BÖLCSÉSZ UDVAR

14:00 BÖLCSÉSZ ÉTELUDVAR: RENESZÁNSZ KONYHA

Várunk mindenkit aprítani, pucolni a hozzávalókat, tüzet rakni! Hallgassuk, ahogy a parázs sistereg az edények alatt, szívjuk be a reneszánszkorban divatos ételek illatát, kóstoljuk meg együtt őket! Kohári Gabriella, a reneszánsz konyha házigazdája mesél mindarról, amit egy reneszánsz konyháról tudni érdemes. (Az ételek várhatóan estére, kb. 18 órára készülnek el) (CSALÁDI) Ez a program egy órával korábban szerepel a műsorfüzetben sajnos! (VÁLTOZÁS!)

 

VYLYAN TERASZ

14:30 WILLIAM SHAKESPEARE – ARC VAGY ÁLARC?

Vannak, akik az iskolázottságot hiányolják. Vannak, akik a hiányzó kéziratokat, vagy éppen a külföldi utazásokat. Van, aki szerint nem ismerhette a királyi udvar életét. Vannak, akik a fennmaradt aláírásai alapján kételkednek. Szabó Sándor előadása. (IRODALOM)

 

VYLYAN TERASZ

14:30 BESZÉLGETÉSEK AZ ÉLETVÉGRŐL: Az eutanázia mint lehetséges életvég

Beszélgetés Bitó László (köz)íróval, a Boldogabb élet — jó halál / Eutélia — Eutanázia –/ c. könyv szerzőjével arról, miért gondolja, hogy az eutanázia legalizálása eggyel több lehetőséget és így nagyobb esélyt teremt(ene) arra, hogy az ember a halálakor is az maradhasson, aki az életében volt. Moderátor: Bérczes Tibor.

 

PALKONYA – FALUHÁZ – PÉCSI BÖLCSÉSZ UDVAR

14:30 BÖLCSÉSZ TÖRTÉNELMI UDVAR – RENESZÁNSZ/EGYETEM: AZ EURÓPAI RENESZÁNSZ EGYETEMEK ÉS AZ

EGYKORI PÉCSI EGYETEM A beszélgetésen szó esik a 14. századi Pécs életéről, Janus Pannonius 15. századi itáliai tanulmányairól, és a mai egyetemnek ehhez a múlthoz való viszonyáról.A beszélgetés résztvevői: Fedeles Tamás történész (PTE), Jankovits László irodalomtörténész (PTE), Jarjabka Ákos közgazdász (PTE) Moderátor: P. Müller Péter színháztörténész (PTE)

 

NAGYHARSÁNY – FALUKÖZPONT – ISKOLA

15:00 FELNŐTTEK SZABADSÁGON

Tavaly kipróbáltuk, remekül működött. Már csak az alkalmas helyszínt kell megtalálnunk. Alkalmas volt tavaly a Festett Szoba, csak hát így azok, akik Kisstibi, Csehandris, Háy, F. Zámbó és így tovább falfestményeit szerették volna megnézni, hoppon maradtak, illetve egy csomó jókedvű kisgyereket láthattak, akik Sziszivel és szabadkai barátaival múlatták az időt. De az iskolában biztosan akad majd egy terem, ahol míg a felnőttek színházban vannak, söröznek, kirándulnak, alszanak vagy csak tétlenül bambulnak maguk elé, szóval azt gondolják, egy pici időre jó lenne nyugton lenni – ellesznek majd a gyerkőcök. (CSALÁDI)

 

NAGYHARSÁNY – TORNATEREM

15:00 SZÉKELY CSABA: BÁNYAVAKSÁG

„Az igazi kihívás ez: frenetikus humorral, a szánandó hősök szeretetével sikerül-e a tragikum felemelő erejét bizonyítani. Vajon sikerül-e az elesett, elbukott, de szánandó és szeretnivaló embert felmutatni, sikerül-e a jót, de legalább annak vágyát felzengetni akkor, amikor körülöttünk és bennünk tarol a rossz.” (Bérczes László, rendező) (SZÍNHÁZ) A kaposvári Csiky Gergely Színház és a Pécsi Nemzeti Színház közös produkciója. (SORSZÁM)

 

NAGYHARSÁNY – FALUKÖZPONT – ESÉLYKIKÖTŐ

15:00 A „FOGD A KEZEM” ALAPÍTVÁNY PROGRAMJA (CSALÁDI)

 

NAGYHARSÁNY – NARANCSLIGET

15:00 KATLANJÓGA

Nincs is annál jobb, ha a kulturális élményfürdőre frissen üdén indulsz el, illetve készülsz rá az estére. Úgyhogy minden nap 15.00-kor hatha jóga órát tart a pécsi Mandala Jógastúdió két oktatója, Kompolti Hédi és Hargitai Csaba a Narancsligetben!

 

NAGYHARSÁNY – FALUKÖZPONT – ESÉLYKIKÖTŐ

15:00 SANSZ JÁTSZÓTÉR, KREATÍV SAROK, BABA-MAMA KUCKÓ (CSALÁDI)

 

NAGYHARSÁNY – FALUKÖZPONT – ESÉLYKIKÖTŐ

15:00 AZ EURAKVILO ALAPÍTVÁNY JÁTÉKAI

Eurakvilo Gyermekonkológiai és Gyermekhospice Közhasznú Alapítvány. …A bibliai eredetű „Eurakvilo” egy tornádó erejű északkeleti szél, amely a gyermekkori rosszindulatú betegségekhez hasonlóan gyökeresen megváltoztatja az emberek életét…A történethez kapcsolódva különféle interaktív játékokat és feladatokat oldhatnak meg a hozzánk látogatók. (CSALÁDI)

 

PALKONYA – FALUKÖZPONT – IFJÚSÁGI HÁZ

15:00 GYEREKKUCKÓ

A pécsi Faág Baráti Kör Egyesület idén is várja a legkisebbeket, a kicsit nagyobbakat és természetesen a szülőket is Palkonyán. A szokásos kézműves műhelyünk mellett társasjáték klubbal és cirkuszi játékokkal is várjuk az érdeklődőket. Látogass el hozzánk, ha ékszereket, vagy telefontokon készítenél bőrből, ha szeretsz társasozni jó társaságban, vagy ha belekóstolnál a bohócmesterségbe. (CSALÁDI)

 

NAGYHARSÁNY – FALUKÖZPONT – ESÉLYKIKÖTŐ

15:00 AZ INDIT KÖZALAPÍTVÁNY ALTERNATÍVA IFJÚSÁGI IRODA PROGRAMJA (CSALÁDI)

 

NAGYHARSÁNY – FALUKÖZPONT – ESÉLYKIKÖTŐ

15:00 A LÉLEKTÉR IFJÚSÁGSEGÍTŐ ALAPÍTVÁNY PROGRAMJAI (CSALÁDI)

 

NAGYHARSÁNY – FALUKÖZPONT – ISKOLA

15:00 MAISE TUDJA – Sansz Filmklub

(amerikai fi lmdráma, 99 perc, 2012) (FILM)

 

NAGYHARSÁNY – FALUKÖZPONT – ESÉLYKIKÖTŐ

15:00 A GREENPEACE MAGYARORSZÁG EGYESÜLET PROGRAMJAI (CSALÁDI)

 

NAGYHARSÁNY – FALUKÖZPONT – FESTETT SZOBA

15:00 SzínMűVeletek: ELSZABADULT INDIÁNOK

Szereted a kalandot és a játékot? Akkor a manik indiánok táborában a helyed. A sámán épp most végzi az idei harcossá avatás előkészületeit, négy nagyra nőtt, de még mindig gyermek lelkű indián pedig arra vár, hogy újra nekiveselkedhessen a nagy próbának. Ha már elmúltál kilenc és még nem vagy tizenkettő, csatlakozz hozzájuk, lesd meg a sámánt, válassz indián nevet és válj te is manik harcossá! Lakatos Dóra és Széplaki Nóra kalandvágyó lurkók jelentkezését várja a Festett Szobánál, ahonnan másfél órás portyára indulnak, amihez kényelmes, strapabíró ruha szükségeltetik. (CSALÁDI) A Pagony kiadó támogatásával.

 

NAGYHARSÁNY – FALUKÖZPONT – ESÉLYKIKÖTŐ

15:00 A PEMEL – PÉCSI LMBTQ KÖZÖSSÉG PROGRAMJAI

 

NAGYHARSÁNY – FALUKÖZPONT – ESÉLYKIKÖTŐ

15:00 SPECIAL PÉCS ALAPÍTVÁNY

 

NAGYHARSÁNY – FALUKÖZPONT – ESÉLYKIKÖTŐ

15:00 A SZÍNES GYÖNGYÖK EGYESÜLET PROGRAMJAI (CSALÁDI)

 

BEREMEND – STRANDFÜRDŐ

15:00 SZENTESI DIÁKSZÍNJÁTSZÓK KONCERTJE

Matos Ibolya tanítványainak már bérletük van a strandra. (KONCERT)

 

NAGYHARSÁNY – FALUKÖZPONT – ESÉLYKIKÖTŐ

15:00 RETEXTIL ÚJRAHASZNOSÍTÓ WORKSHOP ÉS PIHENŐ LIGET (CSALÁDI)

 

NAGYHARSÁNY – FALUKÖZPONT – ESÉLYKIKÖTŐ

15:00 ÚJ NEMZEDÉK KONTAKTPONT

A tavalyi évhez hasonlóan, idén is kialakítunk egy relax sarkot babzsákokkal, ahol lehet elmélkedni vagy beszélgetni a jövőről, célokról, továbbtanulásról, pályaválasztásról. Többféle mókás önismereti teszttel rendelkezünk, mely segít a fiataloknak képet formálni arról, mivel foglalkozzanak a jövőben, mire is hivatottak. Emellett viszünk társas- és kártyajátékokat, valamint készségfejlesztő gyakorlatokat, eszközöket is. Célunk, hogy játékosan adjunk át hasznos információkat a hozzánk „betérő” fiataloknak.

 

NAGYHARSÁNY – FALUKÖZPONT – ESÉLYKIKÖTŐ

15:00 ÖRÖMZENE SÁTOR ÉS HANGSZERKÉSZÍTÉS (CSALÁDI)

 

NAGYHARSÁNY – FALUKÖZPONT – ESÉLYKIKÖTŐ

15:00 A MOTIVÁCIÓ OKTATÁSI EGYESÜLET PROGRAMJAI (CSALÁDI)

 

NAGYHARSÁNY – FALUKÖZPONT – ESÉLYKIKÖTŐ

15:00 EGÉSZSÉGÜGYI SZŰRÉS, TANÁCSADÁS

Vércukormérés, Vérnyomásmérés, Testtömeg, Testmagasság,, Zsigeri zsír (a központi szervek körül lerakódott zsír), Vázizom szerkezet százalékérték, Nyugalmi anyagcsere, Testtömeg index (BMI), Elsősegély oktatás – újraélesztés bemutató és gyakorlási lehetőség BLS újraélesztős modellen Egészségügyi Tanácsadások a következőkből állnak. Dietétika, otthoni sportolási lehetőségek tanácsadás, Természetgyógyászat, Egészség megőrzés, Deviancia prevenció. A vizsgálat eredményeiről értékelő lap kerül kiállításra, melyhez szakszerű tanácsadás társul.Amíg a felnőtteknek biztosítjuk az ingyenes egészségügyi szűréseket, tanácsadásokat, a gyerekeknek viszünk kosárpalánkot, hogy Ők is jól érezzék magukat.

 

NAGYHARSÁNY – FALUKÖZPONT – ESÉLYKIKÖTŐ

15:00 JÁTSZÓ-TÉR

A program különböző társas- és interaktív játékok által ösztönöz közös időtöltésre kicsit és nagyot Gondolatébresztő, fantáziát fejlesztő és szituációs játékokat kínálunk minden korosztály számára. A közös játék során szeretnénk bepillantást nyújtani tanodánk és ifjúsági klubunk életébe is. (CSALÁDI)

 

KISJAKABFALVA – KONRÁD HÁZ

15:00 Élő német nemzetiségi tájház

(Fő u. 63.) Előzetes jelentkezést követően, vezetéssel, max. 20 fős csoportok részére! (KIÁLLÍTÁS)

 

KISHARSÁNY – TORNATEREM

15:00 DOSZTOJEVSZKIJ: ÖRDÖGÖK

„Nem tudjuk, színésszé válunk-e, kapunk-e szerződést bárhonnan. Úgy érezzük, sokat tanultunk a három év alatt, hogy hogyan legyünk jobb emberek. Ezzel a vizsgával szeretnénk megmutatni nektek, mi kik vagyunk és hogy ti kik vagytok valójában. Azt, hogy mi mind ugyanolyanok vagyunk… Ördögök.” A Pesti Magyar Színiakadémia végzős növendékeinek, Pál András és Őze Áron osztályának vizsgaelőadása. Rendezte: Pál András. (SZÍNHÁZ) (SORSZÁM) (180 perc, 1 szünettel)

 

PALKONYA – CIFRA UDVAR

15:00 MÁRKUSZÍNHÁZ: A REPÜLÉS TÖRTÉNETE

A repülés története, avagy a levegőt szelni madárként. A MárkusZínház előadása bábokkal, közreműködik a Singas projekt zenekar. (SZÍNHÁZ) (CSALÁDI)

 

PALKONYA – MOKOS PINCÉSZET

15:00 Fesztivál-Házasságkötő Pont

Gyere el pároddal a Mokos Pincészethez és kössetek házasságot a fesztivál idejére! Mesésen feldíszített boldogságkapu alatt profi esküvői stábunk gondoskodik arról, hogy minden tökéletes legyen a Nagy Ördögkatlan Napon! Közös fesztivál életetek kezdéseként pedig elkészíthetitek saját EsCuveé borotokat! A romantikus helyszínt és szertartást mi biztosítjuk, nektek csak az IGENT kell kimondanotok, hogy összekössétek életetek… legalábbis az Ördögkatlan végéig!

 

KISHARSÁNY – TEMPLOM

15:00 IGRICE CITERAEGYÜTTES

Az idén 40 jubileumát ünneplő zenekart 1975-ben alapították elődeink akkor még Pécs-Vasasi Citerazenekar néven. Az 1990-es évek elején alapítója – Major Ferenc – halálával tagjai szétszéledtek, elmaradoztak. Ekkor az ifjúsági zenekarból szerveződött ujjá Onódy Jenő bácsi vezetésével. (KONCERT)

 

VYLYAN TERASZ

15:30 „AZ ASZTALNÁL CSOKONAI ÉS EGY KORTÁRS ÍRÓ” – Kemény István

A csurgói Csokonai Református Gimnázium és a Jelenkor a házigazdája annak az irodalmi beszélgetés-sorozatnak, mely egy iskolai programból nőtte ki (és föl) magát a Katlanig, egészen pontosan a Vylyan-teraszig. „AZ ASZTALNÁL CSOKONAI ÉS EGY KORTÁRS ÍRÓ” elnevezésű, egy éven át tartó programból az Ördögkatlanig utazik az asztal, utazik rengeteg ananász (vajon melyik Csokonai-vers miatt?), utaznak a lelkes csurgói refis diákok és a résztvevők közül három(-négy). (IRODALOM)

 

NAGYHARSÁNY – NARANCSLIGET

16:00 PÓLÓGYÁR – Mucsi Zoltán (Kapa)

Íme, a korábban is sikeres 30Y PÓLÓGYÁR idei kiadása! A 30y mellett idén Wahorn, Kapa és a Wombo nyomatja – gyertek! HOZZATOK SAJÁT PÓLÓT SZITÁZNI! Ez a program újdonság, nincs benne a műsorfüzetben! (VÁLTOZÁS!)

 

NAGYHARSÁNY – FALUKÖZPONT – ESÉLYKIKÖTŐ

16:00 EMBERI JOGI JÁTSZÓHÁZ

„Ellenség- óra” 6-12 éveseknek. (CSALÁDI)

 

KISHARSÁNY – KOVÁCS UDVARHÁZ

16:00 Péntek délután a KOVÁCS UDVARHÁZban

(16:00 – 19:00) Ezen a délutánon: ’SEB’ Spontán Ethno Zenei Műhely (Előkert) – Kisharsányi fotók és filmek vetítése (Istálló) – Roma & Tibeti Progresszív zenei műhely próba (Pajta) (KONCERT) (FILM)

 

NAGYHARSÁNY – TEMPLOM

16:00 KAMARAMUZSIKÁLÁS

Műsor: W.A.Mozart: Kegelstatt trio, Max Bruch: 5 stücke, Darius Milhaud: Suite op.157b fellépők: Berán Gábor – hegedű/brácsa, Marschall Tamás – klarinét, Dinyés Dániel – zongora (KONCERT)

 

PALKONYA – CIFRA UDVAR

16:00 A BOHÓC BRIGÁD MINI SZÍNHÁZA

A Bohóc Brigád rövid utazásra viszi a gyerekeket a mesék világába, 6-7 perces előadások nézőjeként különleges élményt szerezhetnek a Bohóc Brigád mini színházába látogató gyerekek. (CSALÁDI) (SZÍNHÁZ)

 

PALKONYA – CIFRA UDVAR

16:00 Cifra zenei műhely

A Cifra közösség tagjainak nyitott zenei programja, vezeti Fajkusz Attila primás. (KONCERT) (WORKSHOP)

 

PALKONYA – MOKOS PINCÉSZET

16:00 Pincetúra

„Kóstolj meg 5 kiváló Mokos bort egy különleges Pincelátogatás alkalmával! Betekintést nyerhetsz pincészetünk életébe, megismerheted a borkészítés folyamatát és még színháztermünk kulisszatitkaiba is bepillanthatsz. Ne hagyd ki ezt a felejthetetlen borkóstoló élményt! Ízleld meg hagyományos villányi borainkat és gyümölcsbor különlegességeinket!” (FIGYELEM! Ez a program a karszalagon felül is fizetős!)

 

PALKONYA – FALUHÁZ – PÉCSI BÖLCSÉSZ UDVAR

16:30 BÖLCSÉSZ IRODALMI/SZÍNHÁZI UDVAR – RENESZÁNSZ/EGYETEM: AZ EGYETEMET NEM JÁRT SZERZŐ, SHAKESPEARE, ÉS AZ Ő EGYETEMISTA HŐSE, HAMLET

A beszélgetésben érintjük a Shakespeare drámájában felsejlő egyetemi vonatkozásokat, az egyetem jelentőségét Shakespeare korában, és azt, hogy a mai egyetemista színjátszók számára mit jelent saját egyetemista létük és az egyetemet nem végzett Shakespeare, valamint az ő egyetemista hőseinek a kapcsolata. A beszélgetés résztvevői: Oroszlán Anikó színháztörténész (PTE), Ágoston Gáspár (PTE JESZ) és Zakariás Máté (PTE JESZ) Moderátor: P. Müller Péter színháztörténész (PTE) (IRODALOM)

 

NAGYHARSÁNY – FALUKÖZPONT – ESÉLYKIKÖTŐ

17:00 EMBERI JOGI JÁTSZÓHÁZ

Hogy lesz az előítéletből gyűlölet-bűncselekmény? 14-99 éveseknek. (CSALÁDI)

 

NAGYHARSÁNY – FOCIPÁLYA

17:00 ÍJÁSZAT – Apró Paták

Minden nap 17.00-20.00 között kipróbálhatod magadat – az „Apró Paták” Lovas Sport Egyesület „Villányi Sólymok” Íjász Alszakosztálya segít. (CSALÁDI)

 

PALKONYA – FALUHÁZ

17:00 NÉZŐMŰVÉSZETI KFT: A KÉZMOSÁS FONTOSSÁGÁRÓL

Semmelweis munkássága óta ismert, hogy a kórházi eredetű fertőzések megelőzésében a kéz megfelelő fertőtlenítésének kiemelkedő szerepe van. A mai rohanó világban egyre jobban megfeledkezünk a kézmosásról, pedig általa számos betegség megelőzhető lenne. Katona László, Molnár Gusztáv és Scherer Péter előadása. (SZÍNHÁZ) (SORSZÁM) (60 perc)

 

KISHARSÁNY – TEMPLOM

17:00 Dolce Hegedűegyüttes

A siklósi vonósok újra elhúzzák a nótánkat. (KONCERT)

 

NAGYHARSÁNY – FALUKÖZPONT

17:00 NAGYKANIZSAI GÓLYALÁBASOK

A NAGYKANIZSAI GÓLYALÁBASOK csapata – bemutatójuk után – tanít bennünket járni – gólyalábon. Az öt nap alatt – míg ők a fellegekben is járnak – akár meg is tanulhatunk. (CSALÁDI)

 

NAGYHARSÁNY – FALUKÖZPONT – ESÉLYKIKÖTŐ

17:00 UCCU ROMA INFORMÁLIS OKTATÁSI ALAPÍTVÁNY – Roma Filmklub – KANYAROG AZ ÚT

Egy cigánykaraván meséi – amerikai dokumentumfilm, 110 perc, 2006 (FILM)

 

NAGYHARSÁNY – FALUKÖZPONT – ESÉLYKIKÖTŐ – ISKOLA

17:00 „HÉTKÖZNAPI DISZKRIMINÁCIÓ” – GILVÁNFAI TANODÁS FIATALOK ÉS A PLAYBACK WORKSHOPJA

ESÉLYKIKÖTŐ/SZÍNHÁZ – Találkozás magunkkal, másokkal és az improvizáció lehetőségeivel. (SZÍNHÁZ)

 

VYLYAN TERASZ

17:00 KOLLÁR-KLEMENCZ LÁSZLÓ: MIÉRT TÁVOLODNAK A DOLGOK? – ZENÉS KÖTETBEMUTATÓ

Talán ilyen szelíd és töprengő ember lett volna Szindbád, ha érett férfikorba ér. Ilyen, mint ennek a szinte regénnyé összeálló novellaciklusnak a hőse, Toszka. Aki csak figyel, él, szeret, próbál egyenes és tisztességes lenni, hagyja, hogy megtörténjenek a dolgok, mégis ellenállhatatlan derű és pimaszság árad belőle. Olyan sok odaadás és életigenlés van benne, hogy muszáj vele menni. Úgy kell látni a világot, ahogy ő. Az eddig dalszerzőként, frontemberként és filmesként ismert Kollár-Klemencz László lírai alteregója. (IRODALOM) (KONCERT)

 

PALKONYA – HÁRSÁGYI ROSÉ KISSZÍNPAD

17:00 GIULIA ESTE OTTHON MARAD

A GIULIA ESTE OTTHON MARAD egy pécsi zenekar, stílusa saját meghatározása szerint „westernground”. Indie, rock, alternatív, folk, blues zenei elemek keverednek zenéjükben, szövegeik magyarul szólalnak meg. Hosszú évek alatt alakult ki jelenlegi felállásuk, mellyel első koncertjüket pont itt a Hárságyi pincészet színpadán adták. Igazi pörgős, lendületes zene, tele energiával és érzelemmel. (KONCERT)

 

PALKONYA – MALOMPARK

17:04 SZEVASZ, TAMÁS!

Találkozunk és énekelünk egyet – Cseh Tamás hat éve halt meg. Tavaly elmosott bennünket a vihar, az idén nem így lesz!

 

NAGYHARSÁNY – FALUKÖZPONT – ESÉLYKIKÖTŐ

17:30 EMBERI JOGI JÁTSZÓHÁZ – Te, én, mi és az emberi jogok

Ismerjük meg egymást! Foglalkozás 9-14 éveseknek. (CSALÁDI)

 

KISHARSÁNY – VÁRADI PORTA – DÓZSA UTCA 32/A

18:00 A KISHARSÁNYI VŐLEGÉNY AVAGY – K2 Színház

Kaposvári egyetemisták alapították, mára a független szféra megkerülhetetlen csapata: k2. (SZÍNHÁZ) (SORSZÁM)

 

PALKONYA – MALOMPARK

18:00 ÖRKÉNY ESZTRÁD

Díszvendégünk, az Örkény Színház társulata rendhagyó koncerttel is várja majd a Katlanozókat. (KONCERT)

 

NAGYHARSÁNY – FALUKÖZPONT

18:00 Roma Csillagok

Hagyományőrző cigány tánccsoport – nem először a Katlanban. (KONCERT)

 

NAGYHARSÁNY – ARALICA IBERO HACIENDA

18:00 ARALICA IBERO HACIENDA – Latin Fiesta és Chill Sarok – „Civilek napja”

The Jackmen zenekar. (KONCERT) Az Ibero Hacienda programjai átkerültek a Sauskától az Aralicához!!! (VÁLTOZÁS!)

 

NAGYHARSÁNY – ARALICA IBERO HACIENDA

18:00 ARALICA IBERO HACIENDA – grill udvar – „Civilek napja”

A Fesztivál ideje alatt a „Sancho Panza” grilludvar kínálja ételeit és italait, valamint desszertjeit. Minden nap más és más specialitásokat készít, illeszkedve a Hacienda tematikus napi programjaihoz. (CSALÁDI) Az Ibero Hacienda programjai átkerültek a Sauskától az Aralicához!!! (VÁLTOZÁS!)

 

KISJAKABFALVA – Kovács-Gressley Arborétum

18:00 HOSSZA FERENC hegedűművész és KOVÁCS ISTVÁN zongoraművész zenei aláfestésével: arborétum-látogatás!

A Kovács-Gressley mediterrán arborétum-kert látogatására invitálja a látogatókat a Villánybor Kft. pincészete. (KONCERT) Az Ördögkatlan idején kulturális programokkal várja a látogatókat Kisjakabfalva! Belépés ördögkatlanos karszalaggal.

 

NAGYHARSÁNY – FALUKÖZPONT – ESÉLYKIKÖTŐ

18:00 ROMA CSILLAGOK

Roma Csillagok Hagyományőrző Cigány Tánccsoport, szatmári és maros-menti cigány táncokat mutatnak be elsősorban. Az országban és Európa több városában is felléptek már. 2010-ben többek közt a Színes Gyöngyök Egyesület Színes Kavalkád POSZT Off programjában láthatta őket a pécsi közönség. Közös produkcióban állították színpadra az Átok és szerelem cigány balladát az Üres Tér Társulattal. Az Ördögkatlan fesztiválon a Parno Graszt együttessel közösen léptek fel. Valamint 2011. évben az Amerikai Nagykövetség meghívásában részt vettek a szigetfesztiválon és ott is bemutathatták a produkciójukat. A csapat több tagja évek óta mutatja be és oktatja is Pécsett és a megyében a táncmozdulatokat. (KONCERT)

 

KISHARSÁNY – SZIRÉNYI KERT

18:00 CIRQUE DU PLATZAK

A Galapiat után ismét egy remek újcirkusz csapat a Katlanban, ezúttal Hollandiából!! (SZÍNHÁZ) (CIRKUSZ) (SORSZÁM) Ez a program ötkor lett volna, de egy órával később fog kezdődni! (VÁLTOZÁS!)

 

NAGYHARSÁNY – TEMPLOM

18:00 SZIRTES EDINA MÓKUS

Természetesen a vidámabbak sincsenek kitiltva a hangversenyről, de kétség kívül vigaszt szeretne nyújtani ez az este, gondolatokat ébreszteni, álmodoztatni, de nem nagy hangzavarral, vagy csimmbumm cirkusszal. Ezért hangzanak el hazánk legnevesebb költőinek (Weöres Sándor, József Attila, Arany János, Radnóti Mikós, Szép Ernő… stb.) versei megzenésített formában vonósnégyesre hangszerelve. (KONCERT)

 

PALKONYA – MOKOS PINCÉSZET

18:30 PINTÉR BÉLA ÉS TÁRSULATA: A SOHA VISSZA NEM TÉRŐ

Szinte kimondható: nincsen Katlan Pintér Béláék nékül… azaz ők a Mindig Visszatérők! (SZÍNHÁZ) (SORSZÁM) (90 perc, szünet nélkül) (16 éven felülieknek!) A műsorfüzetben titokzatos okokból butaságot írtunk Pintér Béláék előadásának hosszáról. A Soha Vissza Nem Térő című produkció hossza NEM 145 perc, HANEM max. 90 perc! Bocs a hibáért. (VÁLTOZÁS!)

 

KISHARSÁNY – SZIRÉNYI KERT

19:00 BROTHER KAWA

Raphaëlo és Moricio kinyitják a bőröndjüket és bemutatják zenei utinaplójukat. A duo fújja, játssza és gitározgatja nótáit egy képzeltbeli kabaréban, ahol a sanzon találkozik a világzenével, és váratlan tárgyakkal idézik meg utazásaik emlékeit. (KONCERT)

 

PALKONYA – HÁRSÁGYI ROSÉ KISSZÍNPAD

19:00 CSEH TAMÁS – BEREMÉNYI GÉZA: FRONTÁTVONULÁS – koncertverzió!

Pesti mese hangszerekre és három elutazóra. Rendezték és előadják: Tóth András, Tóth Jankó, Zoltán Áron, a Színház- és Filmművészeti Egyetem Idén végzett hallgatói, brácsán és csellón közreműködik Szakács Sára és Laczi Sándor. (KONCERT) (SZÍNHÁZ)

 

KISHARSÁNY – KOVÁCS UDVARHÁZ

19:00 Péntek este a KOVÁCS UDVARHÁZban

(19:00 – 24:00) Ezeket a programokat lásd külön, a MEDIAWAVE nevére vagy a KOVÁCS UDVARHÁZ helyszínére kattintva! Ezen az estén: Szabad Mozgás Műhely záróbemutató (Kocsiszín) – A vizsolyi Biblia keletkezésének hiteles története a Vizsolyi Nemzeti Színház előadásában (Pajta) – Nási – kelet-tibeti – zenei bemutató (Pajta) – A tibetiek csángói egy teljesen ismeretlen, autentikus – Európában teljesen ismeretlen – zenei világot tárnak elénk. – Szentesi Utcaszínház (Udvar) – A darabot a 25 éves szegedi MASZK Alternatív Színházi Fesztivál keretében hozzák össze. – Geröly Trió (HUN) (Kocsiszín) – Szabad improvizatív zene erőteljes csapata, kik napközben meséket is mondanak zenei kísérettel. – MESZECSINKA (HUN) (Pajta) – „Lágyabb, pörgősebb, angol, spanyol és magyar népies melódiák egyszerű, de nagyon eltalált hangszereléssel és mélyre ívelő énekkel. Holdacska, mely valószínű egyre fényesebben fogja beragyogni a magyar ándörgránd egét.” – A csapat tagjai tábortűz melletti muzsikálásra, délután hangszerkészítési bemutatóra és énektanításra (másnap kora délután) is vállalkoztak.(KONCERT)

 

NAGYHARSÁNY – FALUKÖZPONT – ÁROKPART BÁR

19:00 In Memoriam Cseh Tamás

Fellépnek a Kőbányai Cseh Tamás dalnokverseny győztesei (Hegyi Norbert, Koronás Zenekar, Nemecek Zenekar) (KONCERT)

 

NAGYHARSÁNY – NARANCSLIGET

19:00 TAPASZTALT ECSETEK (MUNKÁCSY EMLÉKZENEKAR)

„A Tapasztalt Ecsetek a szórakoztató, fúziós jazz és a kortárs zene határain egyensúlyozó, kalandos, vidám megpróbáltatás. Komplex kulturális előadás mindenek előtt. Lehet kérdezni, Wahorn mindenre válaszol (mert mindent tud).” (KONCERT)

 

NAGYHARSÁNY – FALUKÖZPONT – ESÉLYKIKÖTŐ

19:00 GILVÁNFAI ZENEBONA

AUTENTIKUS CIGÁNYZENE ÉS TÁNC A „NYITOTT HÁZ” FIATALJAIVAL. (KONCERT)

 

KISHARSÁNY – TORNATEREM

19:30 DOSZTOJEVSZKIJ: ÖRDÖGÖK

„Nem tudjuk, színésszé válunk-e, kapunk-e szerződést bárhonnan. Úgy érezzük, sokat tanultunk a három év alatt, hogy hogyan legyünk jobb emberek. Ezzel a vizsgával szeretnénk megmutatni nektek, mi kik vagyunk és hogy ti kik vagytok valójában. Azt, hogy mi mind ugyanolyanok vagyunk… Ördögök.” A Pesti Magyar Színiakadémia végzős növendékeinek, Pál András és Őze Áron osztályának vizsgaelőadása. Rendezte: Pál András. (SZÍNHÁZ) (SORSZÁM) (180 perc, 1 szünettel)

 

PALKONYA – FALUHÁZ – PÉCSI BÖLCSÉSZ UDVAR

19:30 BÖLCSÉSZ ZENEUDVAR – RENESZÁNSZ SZÖVEGEK MÁS KOROK ZENÉIBEN

Nemes-Horváth Orsolya, a Pécsi Nemzeti Színház operaénekesének előadással egybekötött dalestje. Zongorán közreműködik: Dargó Szilvia (IRODALOM) (KONCERT)

 

NAGYHARSÁNY – TORNATEREM

20:00 SZÉKELY CSABA: BÁNYAVAKSÁG

„Az igazi kihívás ez: frenetikus humorral, a szánandó hősök szeretetével sikerül-e a tragikum felemelő erejét bizonyítani. Vajon sikerül-e az elesett, elbukott, de szánandó és szeretnivaló embert felmutatni, sikerül-e a jót, de legalább annak vágyát felzengetni akkor, amikor körülöttünk és bennünk tarol a rossz.” (Bérczes László, rendező) (SZÍNHÁZ) A kaposvári Csiky Gergely Színház és a Pécsi Nemzeti Színház közös produkciója. (SORSZÁM)

 

NAGYHARSÁNY – SAUSKA LOUNGE

20:00 OSZTÁLYTÁRSAK VOLTUNK

„Tudod az egész egy kisvárosban kezdődött el. Bóly az Ő neve, én itt nőttem fel. Lehengerel! Nos, itt erről szól a fáma! Mi mindannyian együtt jártunk iskolába.” (KONCERT) Ez a program újdonság, nincs benne a műsorfüzetben! (VÁLTOZÁS!)

 

PALKONYA – HARASZTI BOR- ÉS ZENETERASZ

20:00 SZATMÁRI JULI ÉS ZENEKARA

Szatmári Juli dalszerző-énekes és gitáros tizenhárom éves korában írt először dalt, s azóta nem is tudta abbahagyni: váratlan pillanatokban születnek az ötletek, melyeket általában esténként, Lujzi cica társaságában dolgoz ki. Ezt követően zenésztársaival a próbateremben közösen hangszerelik meg a dalokat. Zenekara 2013-ban alakult, Rozsnyói Judit hegedül, Günsberger Ákos gitározik, Borbély Mátyás basszusgitározik és Laskay Péter dobol. (KONCERT)

 

PALKONYA – CIFRA UDVAR

20:00 KARAVAN FAMILIA

A szülők és gyermekeik által létrehozott egyedülálló családi zenekar, a KARAVAN FAMILIA az elmúlt 10 évben saját világot teremtett a cigány vokális hagyományok nyomán. Miközben a minőségi cigányzene megteremtésének szentelték tehetségüket és tudásukat, repertoárjukkal bizonyították, hogy a cigányzene intelligens és szellemes, bölcs és befogadó. Dallamaik forrása nem egy tájegység vagy egy roma népcsoport, hanem az európai cigány kulturális és zenei örökség. (KONCERT)

 

PALKONYA – HÁRSÁGYI ROSÉ KISSZÍNPAD

20:00 KULTÚR TALÁLKA

A KULTÚR TALÁLKA együttest Horváth Vera Anna és Orlik István alkotják. A kaposvári duó több, mint három éve kampányol a versekért, a költészetért országszerte. (KONCERT)

 

PALKONYA – MOKOS PINCÉSZET

21:00 PINTÉR BÉLA ÉS TÁRSULATA: A SOHA VISSZA NEM TÉRŐ

Szinte kimondható: nincsen Katlan Pintér Béláék nékül… azaz ők a Mindig Visszatérők! (SZÍNHÁZ) (SORSZÁM) (90 perc, szünet nélkül) (16 éven felülieknek!) A műsorfüzetben titokzatos okokból butaságot írtunk Pintér Béláék előadásának hosszáról. A Soha Vissza Nem Térő című produkció hossza NEM 145 perc, HANEM max. 90 perc! Bocs a hibáért. (VÁLTOZÁS!)

 

NAGYHARSÁNY – FALUKÖZPONT – ÁROKPART BÁR

21:00 Lenthár Balázs

Tom Waits, Nick Cave és Cseh Tamás után szabadon. (KONCERT)

 

PALKONYA – HÁRSÁGYI ROSÉ KISSZÍNPAD

21:00 UKNOW DUO

Az UKNOW DUO 2014-ben alakult Budapesten. Repertoárjuk rendkívül színes, széles skálán mozgó, és folyamatosan bővülő. Megtalálhatóak benne pop-rock dalok sajátos feldolgozásai (Lady Gagától a Beatlesig), jazz standardek, a latin világ gyöngyszemei, és underground örökzöldek. Műsoruk nagy részét énekes dalok alkotják, de mellettük megszólalnak instrumentális-gitáros számok is. (KONCERT)

 

KISHARSÁNY – SZIRÉNYI KERT

21:00 PSYCHO MUTANTS

Lassan tíz éve, hogy berobbantak Pécs könnyűzenei életébe pszichedelikus, a western swinget és rock’n roll-t tangóharmonikával házasító zenéjükkel a pszihomutánsok. (KONCERT)

 

PALKONYA – HÁRSÁGYI PINCE

21:00 VÍZIÓAUDIÁLIS FALFESTÉS ZENÉRE ÉS BORRA HANGOLVA

Minden este vízióaudiális falfestés zenére és borra hangolva a palkonyai pincesoron a Hárságyi pince előtt/rajta/mellett sötétedés után. VJ group: SUPER33 (KIÁLLÍTÁS)

 

PALKONYA – HARASZTI BOR- ÉS ZENETERASZ

21:00 Fényfestés (KIÁLLÍTÁS)

 

NAGYHARSÁNY – NARANCSLIGET

21:00 SLAVOMIR MROZEK: MULATSÁG

Hát lehet-e Ördögkatlan muzsika nélkül, Mulatság nélkül? Aligha… Kapa, Pepe és Rémusz visszavár Titeket, mi is Őket. Rendező: Bérczes László (SZÍNHÁZ) (SORSZÁM)

 

PALKONYA – HARASZTI BOR- ÉS ZENETERASZ

21:30 Haraszti Sound System

Bort kedvelő dj-k és dj borászok szettjei: deep house, psytrance, funk, reggae. (KONCERT)

 

KISHARSÁNY – TEMPLOMKERT

21:30 ZUHANÓREPÜLÉS

Theo (Nagy Zsolt) épphogy kiszabadul a sittről, máris bajba kerül. Beleszeret az egyetlen lányba, aki abszolút tabu. Iva (Baranyai Vera) a fiú számára legváratlanabb helyen bukkan fel: egy bűnöző házában. Igor (Törköly Levente) nem pitiáner kis bűnöző, ő a Nagy Ember és Theo rádöbben: beleszeretett a Nagy Igor mindenkitől féltett és óvott húgába. Márpedig Igor három dologban nem ismer tréfát: lopás, köpés és a húga. Hogy el tudjanak tűnni, a szerelmesek bevállalnak egy nagyszabású akciót. Novák Erik filmje. (FILM)

 

NAGYHARSÁNY – FALUKÖZPONT

21:30 ÖRKÉNY MOZI: AZ ARAB ÉJSZAKA

A színház szerelmeseinek igazi csemege: minden nap 21.30-tól a Katlan egyik idei díszvendégének, az Örkény Színháznak a legendás előadásait vetítjük a csillagos ég alatt, az Esélykikötő és a Festett Szoba mögötti udvaron. (FILM)

 

NAGYHARSÁNY – FOCIPÁLYA – NAGYSZÍNPAD

22:00 WOMBO ORCHESTRA (FR)

Be kell e mutatni az őrült franciákat, akik idén immár harmadik alkalommal töltik velünk a teljes fesztiválidőt. (KONCERT)

 

NAGYHARSÁNY – FOCIPÁLYA – NAGYSZÍNPAD

23:00 Besh o droM

A Besh o droM hallgatása közben az a valószínűtlen és megmagyarázhatatlan gondolat merül fel, hogy esetleg élni mégis csak jó. (KONCERT)

 

KISHARSÁNY – SZIRÉNYI KERT

23:00 RICSÁRDGÍR

A magát hobbypop, art-fart rock, technopop és ricsiricsaj stílusúként meghatározó szentendrei RICSÁRDGÍR zenekar tagadhatatlanul az egykori Bizottság nyomdokaiban jár. (KONCERT)

 

NAGYHARSÁNY – FOCIPÁLYA – NAPPALI KEMPING-BÁR & AFTERLIGET

23:59 ÓPERENTZIA + DJ Run

Az autentikus népi énekek köré dub, chill és trance műfajokból táplálkozó sajátos zenei világ épül. (KONCERT) Ez a buli a nagyszínpadi koncert végéhez igazodik, tehát minden bizonnyal később kezdődik majd!

 

KISHARSÁNY – KOVÁCS UDVARHÁZ

23:59 Nási táncház (CHI) (Kocsiszín) – Tábortűz a Meszecsinkával (Udvar)

Nási táncház: Elég ritkán, valójában soha nem adódhat arra alkalom, hogy az ember autentikus tibetiektől tanulhassa meg a moldvai csángó körtáncokhoz halványan hasonlatos táncaikat, ráadásul eredeti zenére. Most itt a lehetőség. A hely korlátozott befogadóképessége miatt éjféltől zárt klubként működik!!! Korlátozás nélkül látogathatják a kisharsányi lakosok és a Kovács udvarházban működő művészeti műhelyek résztvevői. Az éjfélig jeggyel ott tartózkodókat nem küldjük ki, újonnan jövőket ellenben nem fogadunk! (KONCERT)TÁBORTŰZ A MESZECSINKÁVALA zenekar tagjai a koncertjüket követően, kis szünetet ugyan beiktatnak, de aztán egy közvetlen közös örömzenélésre várják a zenélni, énekelni vágyókat és hangszereiket.