Új utakra lépett a turisztikai egyesület

Helyi - szerző: HH

Az idegenforgalmi szezon közepén szervezték át a Turisztikai Desztinációs Menedzsment feladatát is vállaló Harkányi Turisztikai Egyesületet. A szükséges változásról, első lépéseikről Mojzes Tamás, az egyesület titkára beszélt.

 

 

A művelődési ház által összeállított programtervet a város kulturális bizottsága hagyta jóvá, majd a kifizetés a TDM-en keresztül ment – ismertette a programok szervezésének metódusát Mojzes Tamás, az egyesület titkára rámutatva, hogy a szervezet működését alapvetően kell tisztába rakniuk. Mint korábban kiemelte, a TDM szervezetének elsődlegesen nem az a feladata, hogy rendezvényeket finanszírozzon, viszont a jövőben komoly részt kívánnak vállalni abban, hogy meghatározzák ezen programok jövőképet is meghatározó színvonalát, hiszen a minőséget képviselő programszervezés, a programturizmus szerves része a város márkázásának.

 

A programszervezés továbbra is a művelődési központ feladata lesz, de segítünk abban, hogy Harkány ebből csak profitálni tudjon, a rendezvény sikeres legyen – összegezte Mojzes Tamás a TDM jövőbeni, városi rendezvényeket érintő célkitűzését, hozzátéve: meglévő tudásra és felmérésre alapozva kell meghatározni, hogy milyen programokra van szükség. Nyilvánvalóan a folklór lesz a legerősebb, hiszen elsősorban az ide érkező turistáknak kell rendezvényeket szervezni a más felosztású és szerkezetű, helyieknek szóló rendezvények mellett – tette hozzá.

 

Hangosabbak leszünk. Elmondjuk azt is, hogy milyen rendezvényekre nincs szükség valamint a rendezvényeket illetően szervezésbeli és minőségi kifogásaink voltak – fogalmazott az egyesület titkára, hozzátéve: az, hogy hol történik a kifizetés továbbra is testületi hatáskör lesz. Továbbra sem fogjuk meghatározni, hogy milyen együtteseket hívjon meg a művelődési ház, viszont lehetőség szerint beleszólnánk abba, hogy milyen profilú együttesek érkezzenek – foglalta össze célkitűzésüket Mojzes Tamás.

 

Az egyesület titkára kitért arra a középtávú együttműködési megállapodásra (KEM) is, mely értelmében az önkormányzat évről-évre átadja részükre az idegenforgalmi adó állami hozzájárulással kiegészített bevételeinek 20 százalékát. Az önkormányzati támogatásra rászorulunk – fogalmazott. Hiánya érzékenyen érintené az egyesületet – utalt az állami támogatás rendszerének többször is említett átalakításra. Amellett, hogy az egyesület saját bevétellel is rendelkezik, olyan kiadásokat is biztosítania kell, mint például a munkabérek – tette hozzá. Az esetleges állami intézkedésekkel kapcsolatban megjegyezte, ha lesz is ilyen változás, a másik oldalon megteremtik azokat a forrásokat, hogy a TDM-ek bevételhez jussanak.

 

Harminc kilométeres körzetben egyedül Harkányban működik hivatalos, a MTZRT égisze alá tartozó TourInform iroda, amit a turisztikai egyesület üzemeltet. Azonnali intézkedésként az egyesület titkára megjelölte a nyitvatartási idejének felülvizsgálatát, amit a tapasztalatok szerint és az igények figyelembe vételével kell alakítani. Fontosnak tartja a napjainkban már teljesített elvárást is, miszerint irodájukban nyelveket beszélő és felkészült turisztikai szervezőkkel találkozzon a vendég.

 

Mojzes Tamás további feladatokra is rámutatott: meg kell tanulni vezetni a turistákat Harkányban, ami jelenleg nagyon rosszul működik. A városon belüli útbaigazító és megállító táblák szükségessége mellett új kihívásként jellemezte a parkolási rendszert, de véleménye szerint újra kell gondolni a korábban nagy port kavart Touch-Info terminálok kihelyezését és funkcióját is.

 

A pályázati rendszert alapul véve a következő időszak kedvezni fog az egyesületeknek, a GINOP forrásai komoly támpontokat fognak biztosítani. Elképzelésük szerint nem csak az iroda működésének költséghatékonyabbá tételét, hanem harkányi termékek megjelenését is lehetővé teszik a jövőben fokozottan kihasználni kívánt pályázati lehetőségek. Az egyesület minden bevételét arra kell fordítani, hogy abból fejlődni tudjon, a TourInform irodán látszódjon a változás és helyben profitálni tudjunk ebből – vallja.

 

Elmúlt az az idő, hogy úgy járkálunk különböző szakmai rendezvényekre, hogy néhány brossurával képviseltetjük magunkat és névjegyet cserélgetünk – fogalmazott Mojzes Tamás, majd az utazási kiállítások koncepciójára is kitérve rámutatott, hogy konkrét helyi turisztikai termékekkel lehet csak megjelenni, amit megfelelő együttműködések mellett létre kell hozni.

 

Kiemelte egy olyan helyi védjegy és minősítő rendszer meghonosítását, mely a szolgáltatókat fogja össze és szerepet játszik tevékenységük összehangolásában is.

 

Öt főnök, két alkalmazott?

 

Az egyesületet – mely a város és valamilyen szinten a térség marketingközpontjává is kíván válni – a közelmúltban több támadás is érte nyilvános fórumokon, mely az általa üzemeltetett TourInform iroda személyi kérdéseit és a bérezéseket érintette. Mojzes Tamás, az egyesület titkára elmondta: szervezeti ábrájuk a korábbiakhoz képest változott, jelenleg négy státusz; két turisztikai szervező mellett ő mint irodavezető valamint Végi János, az egyesület elnöke vesz részt a turisztikai iroda munkájában. A költséghatékonyság jegyében Mojzes Tamás látja el egy személyben az irodavezetői és titkári feladatokat is, ami korábban külön volt választva. Lévai Miklós maradt tiszteletbeli elnök, Kabók Ibolya nyugdíjba vonult, Hajdú Gábortól pedig elköszöntek.