Mindenki kapott a hétvégén született 33 gólból

Életmód - szerző: HH

Szombaton a két utánpótlás csapat mellett az öregfiúk is megkezdték a bajnoki pontokért való versengést. Az első csapatunk Magyarbólyból hozta haza a pontot, míg a többiek itthon játszottak. A sokszor igen nagy arányú gólkülönbség sajnos nem mindig a harkányi fiúknak kedvezett.

 

 

A kissé tartalékos Harkányfürdő SE az agresszív játékot bemutató Magyarbóly LE csapatával küzdött meg. A házigazda a második félidőben megszerezte a vezetést, de Bukvic Mirza, Sáfárik Patrik és Kolompár Kálmán góljai megfordították a mérkőzés állását. A végjátékban kiharcolt győzelem 1:3 arányban hozta Harkánynak a pontot.

 

Nehéz meccsre számítottunk, megkaptuk. Ennek ellenére az első félidőben négy-öt komoly lehetőséget szalasztottunk el, amiket értékesítve kényelmes helyzetbe hozhattuk volna magunkat – mondta Burgert Ottó. A három ponttal az Ócsárd SE mögött haladó, így a megye második helyére került csapat vezetőedzője hozzátette: nem így történt, sőt, hátrányba kerültünk, de pánikra semmi ok nem volt, hiszen az történt a mérkőzésen, amire előre felkészültünk. Örülök, hogy a szerkezetváltásra jól reagált a csapat és ebben a formában is dominálni tudtunk. Gratulálok a játékosaimnak!

 

Az utánpótlásnak még fejlődnie kell

 

A két utánpótlás csapat – U16 és U19 – szombaton csúnya vereséget szenvedett a Beremendi Építőktől. Az U16 1:7, míg az U19 3:9 arányban kapott ki. A kisebbek gólszerzője Gurdic Idriz volt, míg a nagyobbak eredményét Horváth Attila, Avdic Edin és Kovács Bálint szépítette.

 

Szép volt az öregfiúk belépője

 

Öregfiúk csapatunk is bemutatkozott az idei bajnokságban. Az első forduló mérkőzésén a Fürge Nyuszi Öregfiúk csapatával mérték össze tudásukat, ahol 7:2-es győzelemmel bizonyultunkk jobbnak.