Az évtized bejelentését tehette meg a NASA – vizet találtak a Marson

Technológia - szerző: HH

Határozott bizonyítékot talált a Mars Reconnaissance Orbiter (MRO) kutató szonda arra, hogy a Mars legmelegebb évszakjában sós víz folyik – jelentették be a NASA kutatói hétfőn.

 

 

A szonda feladata a későbbi űrhajók lehetséges leszállóhelyeinek felkutatása volt, ezért nagy felbontású fotókat készített a vörös bolygó felszínéről. Az egyik felvételen a kutatók arra a rejtélyre is választ találtak, hogy mi okozza az időről időre változó, sötét színű sávokat.

 

Már korábban is megfigyelték, hogy ezek a sávok a bolygó hidegebb évszakában (-120 fok) halványabbak, a melegebb időszakban – amikor a felszíni hőmérséklet mínusz húsz és plusz húsz fok között változik – erősödnek. Egy korábbi teória felvetette a sós vizet, de közvetett bizonyítékot nem találtak rá. Mindez feltétele lehet a kialakult életnek, de nem következik feltétlenül belőle. Azt azonban leszögezhetjük, hogy ilyen, sőt, ennél szélsőségesebb körülmények között egysejtű élőlények fenn tudnak maradni.