Több tucat iskolás mellett csaptak fel a lángok

Életmód - szerző: Katasztrófavédelem

Rendhagyó kémiaórát tartottak kedden a siklósi Batthyány Kázmér Általános Iskola tanulói részére a helyi tűzoltó laktanyában. A téma közel állt a tűzoltókhoz, hiszen mindennapi munkájuk során elengedhetetlen az égéselmélet alapos ismerete.

 

 

Éppen ezért döntöttek úgy a tanárok, hogy színesítve az oktatást, az égéselmélet témakörének legfontosabb tudnivalóit azoktól hallják a diákok, akik gyakorlati tapasztalattal is rendelkeznek ezen a területen.

 

Tóth László tűzoltó alezredes, tűzoltó-parancsnok tartott elméleti foglalkozást az éghető szilárd anyagok és éghető folyékony anyagok tűzoltásáról. A hallgatóságot mintegy ötven diák, két hetedikes osztály adta, akik mindannyian rendkívül érdekesnek tartottak a rendhagyó tanórát. A diákok azt is elmondták, hogy a kihelyezett oktatást nagyon figyelemfelkeltőnek tartják, és az ott elhangzottakra biztosan emlékezni fognak.

 

A tűzoltók az elméleti tananyag mellett személyes példákkal is színesítették az órát, többek között azt is elmesélték a tanulóknak, hogy miként kell behatolni egy lángoló helyiségbe, de azt is megtudhatták, hogy a nyílászárók hirtelen kinyitása oxigénnel táplálja az égést, ezért erre is külön szabályok vonatkoznak. Végül gyakorlati tűzoltási bemutatóval, és a tűzoltójárművek, valamint szakfelszerelések megtekintésével zárult a rendhagyó kémia óra.

 

 

 

  

A felvételeket Gyurok Dusán, a Siklósi HTP munkatársa készítette.