Dzsihadistákat vettek őrizetbe Boszniában

Nagyvilág - szerző: HH

Tizenegy embert vettek őrizetbe Bosznia-Hercegovinában, akik kapcsolatba hozhatók az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel. A házkutatások alakalmával zászlók és egyértelmű tárgyi bizonyítékok is előkerültek.

 

 

Szarajevó azon városrészben is tartottak házkutatásokat, ahol egy hónappal ezelőtt egy támadás során két katonát gyilkolt meg az elkövető, aki később magával is végzett. Mint a hatóságok tudatják, egyértelmű bizonyítékot találtak rá, hogy a gyanúsítottak terrorcselekmények finanszírozása mellett dzsihadistákat toboroztak. Jelenleg legalább 150 bosnyák harcol Szíriában és Irakban, akik csoportjával szintén összefüggésbe hozták a letartóztatottakat.

 

A razzia során egyéb bizonyítékok mellett az ISIS zászlaját is megtalálták.

 

A 3,8 milliós balkáni országban a lakosság mintegy 40 százaléka muszlim, de nem tartozik annak szélsőséges ágához. A szíriai harcokban azonban több száz bosznia-hercegovinai állampolgár harcol a szélsőséges iszlamista szervezetek soraiban.

 

Bosznia-Hercegovina tavaly fogadta el azt a törvényt, amely tiltja a részvételt külföldi harcokban. A jogszabály értelmében a külföldön harcoló boszniai zsoldosokat tíz évig terjedő börtönbüntetéssel is sújthatják. Öt évig terjedő börtönbüntetésre ítélhetők azok, akik katonai vagy félkatonai alakulatokat szerveznek külföldi harcokra, illetve felkészítik, kiképzik az önkénteseket. Négy évre ítélhetők azok, akik nyilvánosan, vagy a médián keresztül népszerűsítik a részvételt a külföldi harcokban.