Élőben a közmeghallgatásról

Helyi - szerző: KT

Hétfőn 18 órakor vette kezdetét 2016. év első közmeghallgatása, mintegy 100 résztvevővel. Az eseményeket percenként frissítve közöltük.

 

18:02 – Baksai Tamás megnyitja a közmeghallgatást. A kérdésekkel veszi kezdetét a rendhagyó testületi ülés.

 

18:06 – Lakossági hozzászólás: a fürdő Platán bejáratát nyitná ismét ki a hozzászóló. Baksai Tamás a felvetésre válaszolva elmondja: folyik a fürdő rekonstrukciójának tervezése, ezt a lehetőséget is figyelembe kell venni.

 

18:11 – Lakossági hozzászólás: a hegy útjainak javítását szorgalmazza az úr. Harkány polgármestere rámutat, hogy a Muslinca sor törmelékének újrahasznosításával hamarosan javítják az utakat.

 

18:13 – Lakossági hozzászólás: a Ságvári üdülőtelep szennyvízbekötése felől érdeklődik, állami hozzájárulás lehetőségével. Baksai Tamás válaszol: az üdülőövezet szennyvízelvezetését a magyar állam nem támogatja, egyedül az önkormányzat támogathatja. Említi: a korábbi harkányi polgármestert is érintve folyamatban van egy nyomozás a Tenkesvíz Kft-vel kapcsolatban. Ennek kapcsán elmondja, hogy minden akadály elhárult, hogy a Tenkesvíz integrálódjon a Baranyavízbe. Amint minden rendeződik, a Ságvári telep lesz az első, aki csatlakozhat a szennyvíz-hálózatra. Bízik benne, év végére már egy sikeres kivitelezésről számolhatnak be.

 

18:17 – Nincs több hozzászólás. Baksai Tamás felvezeti az elmúlt egy év eseményeit és a közeljövő várható fejleményeit.

 

18:18 – A polgármester a fejlesztések révén a Lepke medence és a csúszdák felújítását, a Bányász bontását és parkolóvá alakítását említi. Befejeződött a terehegyi ravatalozó és emlékhely építése, az egészségház felújítása. Szól a sportcsarnok és a művelődési ház nyílászáróinak cseréjét, a hőszigetelést. Véget ért a járdaépítési program, jól vizsgázott a térkőüzem – sorolja. Egyebek mellett rámutat a fürdő tetőszerkezetének javítására is. Elindult a Muslinca sor bontása, ahol pavilonsor épülhet.

 

Decemberben két pályázatot nyert az önkormányzat. Az iskola 20 éves konyhájának felújítása mellett majdnem 50 millióból a könyvtárat újították fel.

 

18:23 – Baksai Tamás elmondja, hogy 2015 decemberében 245 millió forintot tudhatott magáénak az önkormányzat. Ez az év volt az első, hogy szabad pénzmaradvánnyal zárhattunk. Ennek okaként a városgondnokság átalakítását, a kintlévőségek kezelését, a vendégtartók adófizetési moráljának javulását jelölte meg. Ez utóbbiért köszönetet mondott.

 

18:28 – A polgármester említi az Éva Ferenc alpolgármester kezébe tett szociális ügyeket, átadva neki a szót. Éva Ferenc a karácsonyi eseményekről számol be:

 

18:30 – A 14 év alatti gyermekek – 516-an – személyesen vehetett át mikuláscsomagokat. A 70 év felettiek szárazáru-csomagokat kaptak – mondta az alpolgármester. Megemlítette, hogy a családsegítő szolgálattal közösen a rászoruló nagycsaládosoknak is segítséget nyújtottak az előbbi módon. Gondoskodtak összesen mintegy 100 köbméter kemény tűzifa kiosztásáról is, napokon belül az utolsó köbmétereket is kiosztják.

 

18:32 – A temetővel kapcsolatban elmondja: a megújult ravatalozóra és emlékhelyre jogos igény mutatkozott. Javításra szorult a ravatalozó mellékhelye, idei évben reményei szerint az épület is megújul.

 

18:36 – Albrecht Ferenc kivetítőn mutatja be az elmúlt év munkáját. A Műszaki Osztály vezetőjének 2015-ös évet bemutató prezentációján a terehegyi temető emlékhelye – melyet a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatói terveztek – a kátyúzások, a Mackó tanya útjának elkezdődött javítása 600 ezer forintból, a Széchenyi tér útjának 1 millió forintból mart aszfalttal való ellátása, új járdaszakaszok építése, járdafelújítások is szerepeltek.

 

18:40 – megemlíti a Bányász lebontását és parkoló kialakítását, mely 2,5 millióból valósult meg. Szóba kerül a terehegyi fóliasátrak kialakítása 2,3 millió forintból, az iskola konyhájának 17,5 millió forintból való felújítása. Az NGM-től kapott 14,9 millión felüli összeg önerő volt. Az osztályvezető növényesítésről, kórház parkolójáról valamint a sportöltöző földszintjének második üteméről is szól. Mint mondja, már csak a tetőtér van hátra. Beszél a parkolórendszer 25 milliós kialakításáról. Megemlíti az egészségház felújítását: nyílászárók cseréje, akadálymentesítés, hőszigetelés valósult mg az NGM támogatásának köszönhetően.

 

18:46 – Energetikai és egyéb felújításokon esett át a sportcsarnok és a művelődési ház is. Mint mondja, további munkálatok vannak tervben, mint például az akadálymentesítés.

 

18:47 – Könyvtárfelújítás és eszközbeszerzés 49,2 millióért: a támogatásnak ksözönhetően a teljes könyvtár és emeleti szint álmennyezeti része és világítása lecserélésre kerül, padlófelújítással együtt. Bútor és eszközbeszerzés is történik, akadálymentes mosdó kialakításával. Említi a Lepke medence és a csúszdák összesen 243 milliós felújítását is.

 

Összesen több, mint félmilliárd forint pályázati összeget nyert Harkány az elmúlt egy évben. Összesen 668 millió forintot fordított Harkány fejlesztésre – ismerteti a legfrissebb adatokat, mielőtt zárja szavait.

 

18:55 – Hegyi Ákos tart beszámolót. A Harkányi Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatója ismerteti: üres kassza, sok munka – innen kezdték a munkát a vállalattal. 2015-ben 485.094 fő vásárolt jegyet, ebből 365 ezer a gyógyfürdő jegyeladása, mindkét területen növekedés mutatkozik. Elmondja, más jegytípusok bevezetése mellett visszatérő jegykombinációval is meg fognak idén próbálkozni.

 

Beruházások kapcsán megemlíti a Lepke felújítása mellett a saját beruházásait is: kicserélték több, mint 6 millióért az elektroterápiás részleget, a kezelőhelyiségeket, több gépészeti beruházást is végeztek. Hátra van a kettes medence fugázása. Az önkormányzat támogatta ennek a medencének a tetőjavítását. Új arculatot kapott a fürdő, mely hatékonynak bizonyult. Ismertette, hogy a közönségszavazatok alapján a harkányi fürdő visszakerült az ország 10 legjobbja közé.

 

18:59 – A 146 alkalmazott több, mint 284 millió bért kapott. Volt, amikor 200 fő felett foglalkoztatott a vállalat. Ismertette, jelenleg nincs 30 napnál régebben fennálló tartozása a fürdőnek.

 

19:01 – Év végével 300 millió forintot kapott az önkormányzat, melyet a fürdőre fordítanak – mondja a vezérigazgató. Megemlíti a TAO 3,2 milliós támogatást, melyet helyben tartva, a helyi labdarúgóknak tudtak adni.

 

19:02 – Az idei fejlesztések kapcsán úgy véli: a csúszdaparkot bővíteni kell, így ha minden jól megy, néhány héten belül előkészítik a csúszdafejlesztések következő ütemét, mely nyárra kész lehet. Ehhez önerő, önkormányzati támogatás mellett banki hitel is szükséges. A 300 millió forintból a kettes épület újulhat meg, mely most nem is látogatható. További eszközöket is vásárolnának, mely a vendégek kényelmét szolgálják. A gyógymedencék felújítása saját beruházás volt. A vezérigazgató megemlíti a nem látható gépészeti beruházásokat is.

 

19:06 – A városképet javítva az önkormányzat korábban megvásárolta a fürdőtől a Muslinca sort. Hegyi Ákos elmondja: 2900-ról 2990-re emelik a jegyárakat. A 90 forintos emelés a minimálbér növekedés fedezetét biztosítja. Mint említi, most harkányi lakcímkártyával 300 forintért léphetünk be a fürdőbe.

 

19:08 – A programokkal kapcsolatban említi: havonta szeretnének eseményekkel jelentkezni, melyek közül egyebek mellett a legjelentősebb a Gyermekáldás hete és a Termálfeszt (olv. később – a szerk.) valamint a Fürdőfesztivál.

 

19:09 – Baksai Tamás elmondja: legközelebb négy projekt lezárásáról számolhatnak be: a fürdő csúszdapark nyárra, a kettes épület rekonstrukciójának első szakasza év végig valamint a muslinca sor megújítása illetve a ledes közvilágítás kialakítása.

 

19:13 – Kiss Kálmán Éva tart bemutatót. Mint mondja, Harkány természeti adottságai nem elég a boldoguláshoz, szükség van az itt élő emberek összefogására, együttgondolkodásra. Szól a Gyermekáldás hetéről, mely az EMMI támogatásával valósulhatott meg és több illusztris vendég vett részt rajta.

 

19:17 – Bemutatják a Gyermekáldás hete rendezvénysorozatról készült rövidfilmet (hamarosan közzétesszük – a szerk.).

 

19:37 – Baksai Tamásnál a szó. Az este utolsó részét felvezetve elmondja, némely változás a mindennapokat is érinti. Tájékoztatást ad, hogy a művelődési ház korábbi vezetője felmondott. A pályáztatás eredménytelenül zárult, senki sem pályázott, újból kiírásra kerül. Április 15-ig Herendi Ferenc menedzseli a művelődési házat, míg a kulturális és sportközpontot Somogyvári Erika vezeti. Megszűnik a város médiájának kettőssége is. A városgondnokság feladatköre is újraszerveződik, Marosi András személyében új vezetőt is kap a hamarosan gazdasági társasággá alakuló szerv.

 

19:42 – Marosi András mutatkozik be. Ismerteti eddigi munkásságát, referenciáit (később hasábjainkon – a szerk.). Az elmúlt hat hónapban az önkormányzat megbízatásában tevékenykedett, elsősorban erdészeti feladatokat ellátva. Kiemeli, hogy a városgondnokság egy kicsit a városgazdálkodás területe felé kell, hogy elmozduljon. Mint mondja, az új szervezeti forma a területen dolgozó mintegy 90 embernek is könnyebbséget fog jelenteni.

 

19:49 – Baksai Tamás zárja a közmeghallgatást, felhívva mindenki figyelmét, hogy szerdánként fogadóórákat tart 16 és 17 óra között.