A lájkvadászokat állítja meg a Facebook

Technológia - szerző: KT

Az érdekes tartalmak előrébb jutnak, míg az unalmasabbakkal kevesebbet találkozhatunk – jelentette be a Facebook a módosítását. Ezzel annak mennek elébe, hogy csak azért lájkoljunk valamit, mert érdekes tartalmat sejtünk mögötte.

 

 

Attól, hogy kevesen nyomtak valamire lájkot még lehet érdekesebb, mintha tízezrek tetszikelték – vélik a fejlesztők azokra a lájkvadász oldalakra utalva, ami mögött nincs is a kívánt tartalom, de százezrek nyomnak rá, mert megtéveszti őket.

 

Az oldal nemsokára bevezetésre kerülő programkód-módosítása a mennyiségi mutatók mellett egy minőségi ellenőrzést is tartalmaz majd, így nem az lesz legelöl, amit a legtöbben – sokszor önkéntelenül – lájkoltak, hanem az, ami a legérdekesebbnek bizonyul.

 

Mindehhez kérdőíveket kell kitölteniük a felhasználóknak, mint ahogy egy ezer fős teszt már le is futott: annyi volt az egész, hogy két poszt közül kellett az alanyoknak eldönteni, hogy melyiket tartják érdekesnek.

 

Az új, minőséget ellenőrző funkcióval nagy szerepet fog kapni a nemsokára bevezetésre kerülő érzelmek kifejezésére szolgáló ikonsor is.