Kilencedszer is Házasság hete, pécsi programokkal

Életmód - szerző: HH/MTI

Kilencedik alkalommal rendezik meg Magyarországon a Házasság hete programsorozatot keresztény egyházak és civil szervezetek összefogásával. A február 7-14. közötti rendezvény ezúttal a szeretet: szenvedély és döntés mottóval zajlik.

 

A több mint kétszáz programot magában foglaló esemény vasárnap istentisztelettel kezdődik meg Budapesten. Az egy tucatnyi pécsi program különböző előadások mellett flashmobot, családi istentiszteletet és szerelmi kalandtúrát is ígér.

 

Bíró László tábori püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családbizottságának elnöke és Fekete Károly, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi alelnöke a rendezvényről tartott csütörtöki fővárosi sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a házasság szüntelen építkezés, azt gondozni kell, karban kell tartani, másképp elhasználódik, elkopik.

 

Herjeczki Kornél, a házasság hete mozgalom országos koordinátora azt mondta, az ünneplők hisznek abban, hogy a jó házasság, a boldogságot adó család az egyéni és a társadalmi kibontakozás és boldogulás egyik legfontosabb forrása.