Ez lesz a fürdő 2016-os időbeosztása

Helyi - szerző: KT

A fürdő 2016-os mérföldkövei között a csúszdák átadása és a Fürdőfesztivál időpontja is szerepel, de olyan rendezvényekkel is találkozhatunk, mint a hagyományokat őrző Anna-bál vagy az első alkalommal megrendezésre kerülő Thermálfesztivál.

 

 

Március 15-ének magasságában ütemeztük a hármas medence üzembe helyezését. Az, hogy ezt már a 11-én kezdődő hosszú hétvégére megtesszük-e, kizárólag az időjárás kérdése – mondta Hegyi Ákos. A Harkányi Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatója ismertette: ugyan a medence használatbavétele újabb anyagi- és erőforrásigényt jelent és el kell indítani egy nehezen működő gépészeti rendszert, de nagy kereslet mutatkozik a szolgáltatásra amellett, hogy ezzel a sportolókat is segítenék.

 

A tavalyi évtől eltérően idén nem április utolsó hétvégéjén nyitnák a strandfürdőt. Ezt Hegyi Ákos az elmúlt évek ezen időszakában mutatkozó igényekkel, a kis kereslettel magyarázta. Azt tűztük ki, hogy május 13-án, pénteken nyitnánk a strandot, de ezt a csúszda előkészületi munkálatai és a szezonális bérlőkkel való tárgyalások is befolyásolhatják – mondta a hónap első két hetére mutatva. Ezt követően július 15-ig egymás után, folyamatosan nyitnánk meg a külső medencéket.

 

Túlnyomórészt a fürdő adja a május 20-22. közötti Thermálfesztivál helyszínét. A művelődési ház és a TDM szervezésében álló rendezvény programja a napokban kerül napvilágra.

 

Június is emlékezetes lesz mind Harkány, mind a fürdő életében, ugyanis második felében adják át a tavasszal felépülő csúszdaparkot.

 

Változatlan a Fürdőfesztivál datálása is, a már szervezés alatt álló és a fiatalságot megcélzó huszonharmadik fürdőünnepséget július 23-24. között tartják.

 

Augusztus első felében a gyógykerti, azaz a rendszeres vasárnapi programokon lesz a hangsúly – mondta a vezérigazgató. Hozzátette, hogy az augusztus 20-át is magába foglaló hétvégén elsősorban a középkorosztályt fogják megszólítani gyógykertes rendezvényeikkel.

 

A szeptember első hetében tartandó 22. Szüreti Fesztiválra is próbálunk megoldást találni, tavaly ugyanis inkább vendéget vont el a főutcán tartott rendezvénysorozat a fürdőből, mintsem hozott volna – fogalmazott Hegyi Ákos.

 

Az idei évben az Anna-bál is megjelenik a programok között. Mint Hegyi Ákos azt Baksai Tamás, Harkány polgármesterével folytatott egyeztetésére utalva elmondta, a fürdő is szerepet vállal a régi hagyomány újjáélesztésében.

 

Novemberben indulnak újra a kedvezmények, és mint azt már szokásosnak tekintem a decemberi komplex kezeléseket felvonultató akciók – zárta szavait a fürdő első embere.