Győzelem az első tavaszi fordulóban

Életmód - szerző: Kótány Jenő

A hazai szurkolók várakozásától messze elmaradva ugyan, ám még így is győzelemmel rajtolt a város labdarúgó csapata a megye kettes Pannónia bajnokság idénynyitó mérkőzésén, melyen Vajszló gárdájával mérte össze erejét. A győztes találatot Boris Kristóf szerezte.

 

 

Nyomasztó fölény – gól nélkül, jellemezhetnénk a játékot az első húsz perc alapján, ahol ugyan szép helyzeteket alakított ki a hazai gárda, azonban azokat nem sikerült gólra váltani. Az első félidő második fele közel azonos képet mutatott, a hazai közönség szurkolása a játékrész lefújása előtt nyerte el jutalmát Boris Kristóf jól eltalált lövésének köszönhetően.

 

A cserékkel tűzdelt második félidőben olykor az ellenfél is „tüzes pillanatokat” alakított ki a hazai kapu előtt, a kapusok és a védelem azonban tette a dolgát, így végül maradt az 1:0-ás győzelem, mellyel Harkány megőrizte második helyét a tabellán.

 

Némi adalékok a mérkőzés kapcsán:

 

– a harkányi szurkolók körében nem volt ritka a 6:0-ás tipp sem, a bajnokság jelenlegi utolsó helyezettjével szemben mindenki nagyobb arányú győzelemmel számolt.

 

– a tavaszi első forduló gyakorlatilag papírformát eredményezett egy mérkőzéstől eltekintve, ugyanis Bicsérd együttese idegenben nyert a ranglistán feljebb álló Véménddel szemben.

 

Az élcsoport állása szerint jelenleg első Ócsárd 45 ponttal, Harkány a második 41 ponttal, harmadik Lánycsók 32 ponttal.