Észak-Korea készültségbe helyezte nukleáris fegvereit

Nagyvilág - szerző: KT

Fel kell készülni arra, hogy szükség esetén megelőző csapást mérhessünk az ellenségre – mondta Kim Dzsongun pénteken, egy hadgyakorlat után. Észak-Korea diktátora ezt annak kapcsán jelentette be, hogy készenlétbe helyeztette az ország nukleáris fegyvereit.

 

 

Szakértők szerint a készültség csak újabb, üres fenyegetés az országot ért szankciókra. Ugyanis miután a phenjani rezsim januárban hidrogénbombát robbantott majd februárban ballisztikus rakétát indított, tegnap pedig rövid hatótávolságú eszközt lőtt ki, válaszul az ENSZ Biztonsági Tanácsa csütörtökön egyhangúlag újabb korlátozásokkal sújtotta az elmaradott országot.

 

Nem sokkal több mint egy éve járta be a világsajtót az a fotó, melyen a távol-keleti ország vezetői egy katonai műveleteket ábrázoló térkép előtt tanácskoznak. A fenyegetésnek szánt felvételen több nagyváros mint célpont szerepelt, annyi, hogy közülük nem egy rossz helyen volt ábrázolva. Ezt követően a vezérkari főnök eltűnt, Phenjan pedig hónapokig tartó kínos csendbe burkolózott.

 

Fogadjunk, hogy van 18 dolog, amit nem tudott e mókás országról!