Több mint kétszáz határsértőt fogtak el a hétvégén

Belföldi hírek - szerző: HH/MTI

Kétszáztizenkilenc határsértőt fogtak el péntektől vasárnapig az ország területén – áll az Országos Rendőr-főkapitányság hétfői tájékoztatásában.

 

Pénteken 53, szombaton 100, vasárnap pedig 66 embert tartóztattak fel. Míg az év első heteiben országosan naponta hozzávetőlegesen tíz határsértőt fogtak el, februárban és márciusban is előfordult olyan nap, hogy kétszáznál is többet tartóztattak föl. A múlt hét egészét tekintve 529 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök, az azt megelőző héten ez a szám 675 volt.

 

Az ügyészség és a bíróság migrációval kapcsolatos bűncselekményekről megjelent tájékoztatói szerint az érkező határsértők állampolgárság szerinti összetétele nagyon sokszínű, jelentős számban vannak a magukat afgánnak, iráninak, pakisztáninak vagy valamely észak-afrikai országból származónak valók, de jönnek olyan távoli helyekről is, mint Haiti vagy Srí Lanka.