Hétfőtől átalakul a magyar turizmus

Belföldi hírek - szerző: HH/MTI

Hétfőtől átalakul a magyar turizmus szervezete, létrejön a Magyar Turisztikai Ügynökség, amelyet kormánybiztos felügyel – jelentette be Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter. Az erre vonatkozó rendeletek és határozatok a Magyar Közlönyben is megjelentek.

 

A kormányrendelet szerint a nemzeti fejlesztési miniszter lesz turizmusért és vendéglátásért felelős kormánytag, feladatai között szerepel egyebek mellett a turizmusra, az utazásszervező és -közvetítő tevékenységre vonatkozó jogszabályok előkészítése, ide értve a falusi és agroturizmust, valamint az egészségturizmust is.

 

A miniszter kialakítja és működteti a turizmus kormányzati irányítási és intézményrendszerét, kidolgozza a turizmusfejlesztés koncepcióját és támogatási rendszerét, összehangolja az európai uniós tagságból adódó kormányzati turisztikai feladatokat és irányítja a belföldi és nemzetközi turisztikai marketingtevékenységet. Meghatározza a vendéglátás irányításának cél-, eszköz- és intézményrendszerét, fejlesztési koncepcióját is – szerepel a rendeletben.

 

A szervezeti átalakítás jegyében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium gyakorolja a Magyar Turizmus Zrt. felett az államot megillető tulajdonosi jogokat és kötelezettségeket.

 

A turizmussal kapcsolatos állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztosnak a miniszterelnök 2016. április 15-ével Bienerth Gusztávot nevezte ki, aki a Magyar Turisztikai Ügynökség tevékenységét is koordinálja.

 

Amint arról Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter hétfőn beszámolt, az új ügynökséget Guller Zoltán vezeti. A kormánybiztossággal egy olyan minisztériumok feletti intézményt hoztak létre, amely a turisztikai stratégia és szervezet irányítója lesz – közölte a miniszter. A Magyar Turisztikai Ügynökség a termékfejlesztéstől a rendezvények koordinálásán át a külképviseletekig minden turizmust érintő kérdéssel foglalkozni fog – mondta.

 

Kormányhatározatok rendelkeznek arról is, hogy a költségvetésben a turizmus irányítására meghatározott források tartósan átkerüljenek az NFM fejezetébe.