Obama kampányol, megszegte ígéretét

Nagyvilág - szerző: HH

Barack Obama amerikai elnök hivatalosan bejelentette, hogy Hillary Clinton elnökjelöltségét támogatja. Nem hiszem, hogy volt valaha is nála alkalmasabb politikus erre a pozícióra – mondta Clintonról. Vetélytársként az amúgy is szenátor Sanderst vonultatta fel, a másik nagy esélyest, Trumpot nem említve.

 

 

A bejelentésre azt követően került sor, hogy Obama a Fehér Házban eszmecserét folytatott Clinton vetélytársával, Bernie Sanders szenátorral. Obama és alelnöke, Joe Biden mindmostanáig tartotta magát ígéretéhez, miszerint nem vesz részt a választási kampányban és nem kötelezi el magát egyik elnökjelölt-aspiráns mellett sem. Az elnök ugyanakkor a kampány során végig éreztette, hogy támogatja Clintont, aki a 2008-as elnökválasztási kampányban a vetélytársa volt, s akit első kormányában külügyminiszternek kért fel.