Dr. Markovics Boglárka: ebbe a munkába nem lehet belefásulni

Helyi - szerző: KT

Az önkormányzat működésének törvényességéért 2015 januárja óta dr. Markovics Boglárka felel. A jegyző asszonyt munkájának sajátosságairól kérdeztük.

 

 

Alapvetően mi a jegyző feladata? Ugyanaz mint volt?

 

Az elmúlt években rengeteget változott a jegyző munkája. Míg korábban eredendően hatósági ember volt, aki államigazgatási illetve önkormányzati hatósági ügyeket intéz, mára ez a feladatkör megváltozott. Alapvető dolga a helyi rendeletalkotás, a szabályozási rendszerek kialakítása és működtetése és klasszikus feladat a képviselő-testület működésének jogi támogatása is, ami most is megvan.

 

A változás főleg abban áll, hogy mára az államigazgatási feladatok egy része áttevődött a járásokhoz, a jegyzőnél elsősorban az önkormányzati hatósági feladatok maradtak.

 

Harmadik funkcióként az ügyfelek kiszolgálását említhetjük. Itt olyat is el kell képzelni, hogy az ügyfél számára sokszor egyfajta jogi tanácsadást végzünk, jogi útbaigazítást adunk.

 

Mennyi munkája van egy jegyzőnek a pályázatokkal?

 

Az előbbiekhez kapcsolódva ez az a tényező, ami új elemként lépett be: hogy a jegyző ma egyfajta településmenedzseri funkciót is ellát. Az önkormányzatoknál elindult egy olyan aktív pályázati, fejlesztési tevékenység, amit koordinálni kell. Figyelni kell a párhuzamos folyamatokat, tudni kell, hogy melyik pályázatnál milyen szakaszban tartunk, milyen partnerszervezetekkel állunk kapcsolatban, de a közbeszerzések lebonyolítása és az elakadó munkafolyamatokba való beavatkozás is teljesen más kvalitást igényel egy jegyzőtől, mint a korábbi években.

 

Több összefüggése van a pályázatoknak és a jegyző munkájának. A likviditási helyzet figyelemmel kísérésétől kezdve a műszaki tartalomig, a közbeszerzési vagy a munkajogi kérdésekig komplex, nagyon szerteágazó munkát jelent.

 

Bele lehet fásulni?

 

Ezt a munkát nem lehet rutinszerűen végezni. Persze vannak bizonyos ügytípusok, amelyek minden apró részletével egy adott ügyintéző teljesen képben van, de jegyzői szinten naponta találkozunk olyan kérdésekkel is, amik egy adott problémára teljesen új aspektusból világítanak rá, amelyeknek utána kell nézni, a szabályozási hátterét fel kell deríteni.

 

Milyen út vezetett a jegyzői székbe?

 

Mohácson születtem és abban a járásban is éltem, gimnáziumi tanulmányaimat Siklóson végeztem. A Pécsi Tudományegyetem jogi karán diplomáztam 2003-ban. 2007-ig a piaci szektorban dolgoztam, a közigazgatásba a Sellyei Kistérségi Többcélú Társulás munkatársaként kapcsolódtam be. Ez a szervezet akkoriban – az előző uniós pályázati ciklusban – inkább pályázati funkciókat látott el, és nagy volumenű fejlesztéseket valósítottunk meg.

 

Melyek voltak ezek?

 

A társulás tartotta fenn a közoktatási intézményeket, az óvodákat és iskolákat. Akkoriban futott ott egy közel milliárdos nagyságrendű projekt, amelyhez egy kisebb, tartalmi kiegészítő TÁMOP-pályázat is kapcsolódott, amelynek én voltam a menedzsere. De társulási beruházásként valósult meg például az állati hulladékátrakó is, melynek a záró munkálataiban vettem részt. Itt ismertem és szerettem meg a projektmunkát.

 

Később átkerültem a városhoz. Sellyén először helyettes aljegyző voltam, majd amikor kialakult a járási rendszer, és az akkori jegyző 2013 elején járási hivatalvezetői kinevezést kapott, felkértek, hogy pályázzam meg a jegyzői munkakört. Aztán 2014 decemberében beadtam a pályázatomat Harkányba, ahol 2015 januárjától szintén jegyzőként tevékenykedem.

 

Miért váltottál?

 

Főként kihívásnak éreztem. Sellye járási székhely, így az ottani egy más jogállású hivatal, ám a mérete nagyjából megegyezik a harkányival. Harkány viszont nagyobb, és teljesen mások a legfontosabb feladatok. Míg Sellyén a szociális ügyek álltak fókuszban, a nehéz sorsú emberek problémáival kellett leginkább megküzdeni, addig Harkányban a fejlesztéseken, beruházásokon van a hangsúly.

 

Szerencsés kívülállóként tekinteni a város életére?

 

Kozármislenyben lakom, férjem családja törzsgyökeres siklósi, kötődéseim miatt úgy érzem, Baranyában mindenhol otthon vagyok kicsit. Ennek révén meg tudom tartani azt a fajta függetlenséget, pártatlanságot, ami egy jegyzőnél fontos lehet. Egész biztos, hogy nem kerülök olyan helyzetekbe, hogy például egy adott kérelmező a gyermekem óvó nénije vagy tanára.

 

Család?

 

Házas vagyok, két kislányunk van, a nagyobbik 12 éves, ő most megy hatodik osztályba. A kisebbik elmúlt 6 éves, ő szeptemberben lépi át először az iskola küszöbét.

 

Arra kértelek, ne tegyél rendet az íróasztalon. Milyen munkák kötik le a napjaidat, heteidet, mi van éppen előtted?

 

Az Állami Számvevőszék vizsgálata egy jelentéssel zárult. Korábban készítettünk egy intézkedési tervet, melynek most kaptam meg a módosító javaslatait a Számvevőszéktől. Napi munkát igényel az abban foglaltak megvalósítása is, komoly feladatokat határoztak meg, pl. hogy milyen pénzügyi és egyéb belső szabályzatokat és rendszereket kell kialakítani, működtetni, több kollégámmal együtt ennek kidolgozásán munkálkodom éppen.

 

Két dokumentum előkészítésén is dolgozunk, a külső szakemberek igénybevételét is igénylő környezetvédelmi programon, valamint most van az asztalon a szociális szolgáltatás tervezési koncepció, mely egy hivatalon belüli közös munka.

 

És persze pályázat minden mennyiségben. Sok beadott anyagunk van, de most éppen a több száz milliós nagyságrendű TOP-os Zöld város pályázat előkészítő anyaga van terítéken, ez ennek illetve a jövő hétnek a legfontosabb feladata. Megjelent egy szabadtéri sportparkok létesítéséről szóló pályázat, ez is előttem van.

 

Nagyon sok pályázatunk nyert az elmúlt időszakban. Csak sikeresekről számolhatunk be?

 

Mindegyik pályázat egy kimondott feladatot, kitűzött célt jelent. Hiszen tavaly nem nyert a közterületi utak felújítására vonatkozó pályázat, de a járdákat és utakat ugye felújítottuk, az Arany János utcát most csináljuk, meg kellett rá teremteni pályázattól függetlenül is a forrásokat. Az Egészségház projektje sem oldhatott meg természetesen minden felmerülő fejlesztési igényt, de önerőből, szakipari munka elvégzésével a teljes épület fel lett újítva. Van két pályázat, amivel egyrészt a szüreti fesztivált céloztuk meg, másrészt a testvérvárosi kapcsolatokon keresztül az akkor zajló úszóversenyt, ezek nem nyertek támogatást.

 

Ezen kívül több fontos pályázat eredményére is várunk, olyanokra, mint a GINOP-Gyógyhely-fejlesztés, a középületek által elhasznált energiát visszatermelő napelem-park vagy a közlekedésbiztonság fejlesztési pályázat elbírálása. Ismételten beadtuk a belterületi utak fejlesztésére vonatkozó pályázati anyagunkat is. Szintén várakozunk egy sportcsarnok fejlesztését célzó pályázat elbírálására is és van beadva három határon átnyúló program is.

 

Az elmúlt másfél év nagyon intenzív munkával telt, és ez mai napon sincs másképp. A feladatok adottak, nincs üresjárat, csak erővel, energiával kell bírni.