Még most is sokba kerül Kerényi

Gyorshír - szerző: KT

Mintegy kétmillió forintot kell kifizetni Kerényi Erikának. A volt fürdőigazgató négymilliót követelt prémium címén, mely meg sem volt határozva számára, az első fokon ítéletet hozó Siklósi Járásbíróság szerint azonban ez munkakörében elvárható lett volna.

 

 

A közelmúltban azért kezdeményezett peres eljárást a fürdővel szemben, mert álláspontja szerint prémium illeti meg az általa végzett többletfeladatai után.

 

Kerényi nevéhez – akit Imri Sándor városvezetése alatt bíztak meg a fürdő vezetésével – fél éves regnálása alatt a fürdő ételbárjának felújítása és a nemrégiben lecserélt számlázóprogram beszerzése kapcsolódik.

 

A per osztott pernyertességgel zárult, a Kerényi Erika által előterjesztett keresetnek hozzávetőlegesen a felét ítélte megalapozottnak a bíróság.

 

A fürdő nem fellebbez, mivel a per- és eljárási költségek közel azonos nagyságrendűek lennének a kifizetendő összeggel.

 

Százmilliós adócsalás a vád

 

A volt igazgató – mint vádlott – ellen Mátraházán elkövetett százmilliós adócsalás és magánokirat-hamisítás miatt jelenleg is folyik a nyomozás. A már bírósági szakaszba ért lévő ügyet az nyújtja el, hogy 2015 végén hosszadalmas eljárásokat kellett megismételni az új ülnökök választása miatt.

 

Jelenleg az ügyben szakértői vizsgálat eredményére várnak, a legközelebbi, szeptemberi tárgyaláson pedig még mindig nem várható ítélet. Kerényi az üggyel kapcsolatban annyit mondott: nyugodtan várja a történet végét.