A HDZ nyert a horvátországi választásokon

Nagyvilág - szerző: HH/MTI

A horvátországi választási eredmények szerint a HDZ a diaszpóra képviselőivel együtt 61, a SDP irányította koalíció pedig 54 mandátumot szerzett a 151 tagú törvényhozásban. A harmadik helyen újra az eddigi kormánykoalíció másik tagja, a Híd Függetlenek Listája (Most) áll 13 mandátummal.

 


 

Az ötszázalékos parlamenti küszöböt még átlépő további pártok közül az Élőlánc 8, az Isztriai Demokratikus Gyűlés (IDS) 3, a BM 365 2, valamint a Szlavónia és Baranya Horvát Demokratikus Szövetség (HDSSB) 1 mandátumot szerzett.

 

Andrej Plenkovic, a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) elnöke elérte azt, ami lehetetlennek tűnt, ezért a választások legnagyobb győztesének számít – írta a Jutarnji List című horvát napilap hétfőn. Nem csak azért, mert sokkal jobb eredményt ért el, mint a tavaly november 8-i választásokon, hanem mert népszerűségének történelmi mélypontjáról hozta vissza a pártot két hónap alatt, és sikerült egy demokratikus és újjáalakítási folyamatot elindítania a HDZ-ben – tették hozzá.

 

Az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (SDP) ezzel szemben súlyos vereséget szenvedett – írta a liberális lap. Azért veszítette el ezeket a választásokat is, mert az emberek elhitték, hogy a HDZ, az ismét a harmadik legtöbb szavazatot kapott Híd Függetlenek Listája (Most), vagy akár az Élőlánc (Zivi zid) politikai szervezet többet tudnak nyújtani számukra, hanem mert biztosak abban, hogy Zoran Milanovic, a szociáldemokraták vezetője már nem tud semmit felmutatni.