Siklós behúzta a kötelezőt

Életmód - szerző: HH

A listavezetővel, Siklós csapatával lépett pályára vasárnap a harkányi labdarúgócsapat. A helyben tartott mérkőzés első félidejében két gólt kaptunk, az álláson a mérkőzés végéig sem sikerült változtatni.

 

 

A helyzetet nehezítette az a piros lap is, amit a harkányi Dalipi Armend gyűjtött be. Ezzel együtt izgalmasra sikeredett a meccs, hiszen a fürdővárosiak kitéve magukért beerősítettek: a listavezető 70 percen keresztül nem tudott újabb találatot bevinni.

 

Városunk első labdarúgócsapatának következő mérkőzéséig vasárnap 15 óráig kell várni, amikoris Ócsárd együttesét látjuk vendégül.