Heincz Adrienn – elkötelezettség nélkül nem lehet alkotni

Helyi - szerző: KT

Egyre többet hallani az egészségügyben dolgozók helyzetéről mind életpálya, mind pedig bérek tekintetében. A harkányi kórház, mint a térség egyik legnagyobb foglalkoztatója az ápolás területén különösen nagy, 219 fős szakdolgozói gárdával rendelkezik. Heincz Adriennel, a kórház ápolási igazgatójával beszélgettünk.

 

 

Nagy hangsúlyt fektetünk az ápolás minőségére, a minőségirányítási rendszer jó működtetésére – mondta, hozzátéve: a 219 szakdolgozó között tíz főnővér, egy vezető asszisztens és hat csoportvezető segíti közvetlenül a munkámat, akik mind elkötelezettek az ápolás tekintetében, márpedig azt vallom, hogy elkötelezettség nélkül nem lehet alkotni.Ez az alkotás folyamatos, a megszerzett és ismételten megújításra kerülő tanúsítványok, a betegellátással, betegelégedettséggel kapcsolatos mutatószámok, indikátorok adják meg számunkra a visszajelzést az elvégzett munka értékéről.

 

Sok ápoló külföldön keres munkát. Ez érint titeket is?

 

Kevésbé, mint a legtöbb kórházat, az elmúlt években néhányan távoztak, egyikőjük az egészségügyi szakmát hagyta el.

 

Folyamatosak a képzések, továbbképzések Harkányban.

 

Ahhoz, hogy a betegellátás zavartalan legyen , kell a jól képzett kolléga, kell a jól képzett fiatal is, aki átveszi a helyi tudást és ismeretet, ezért támogatjuk a kollégákat többek között a szakmai ismeretek bővítésében.

 

Kiemelten fontosnak tartom a kórházunkban folyó edukációs tevékenységet. Számos saját, támogatott képzést indítottuk az elmúlt 2 és fél évben, mint például a geriátria és krónikus betegellátó OKJ képzést 15 szakdolgozónk részére, egészségügyi asszisztens OKJ képzést 17 fő számára, jelenleg pedig fizioterápiás szakasszisztensi képzés folyik kórházunkban 17 fő részvételével, akik közül 9 saját dolgozó. Hamarosan elindítjuk a betegkísérői képzésünket is.

 

Ezen kívül minden évben kreditpontos saját képzést is szervezünk, ahová nemcsak a saját dolgozóinkat, hanem számos más egészségügyi intézmény dolgozóit is szívesen látjuk.

 

Folyamatosan gyakorlati képzést biztosítunk gyógytornászoknak, gyógymasszőröknek, egészségfejlesztőknek, népegészségügyi hallgatóknak.

 

Gyógyító, megelőző munkák, vezetői intézkedések célja, hogy a betegek, a szolgáltatást igénybe vevők magas szintű ellátásban részesüljenek, elégedetten távozzanak, bizalommal térjenek vissza kórházunkba.

 

Régóta komoly téma a béremelés kérdése. Mit éreztetek meg belőle?

 

Szakdolgozóink szeptember elsejével már emelt bért kaptak. A szakdolgozók idei átlagos béremelése 26,5 százalékos, a végzettségük és a munkában eltöltött idejük függvényében differenciáltan.

 

Abszolút pozitívan érinti a dolgozókat, hiszen minden szakdolgozót érintett a béremelés. Az összegek eltérőek, 6660 forinttól 57 ezer forintig terjednek.

 

Jól tudjuk, hogy elsődleges motivációs eszköz a három ütemben megvalósuló béremelés, így természetesen mi is várjuk a további évenkénti szakdolgozói béremeléseket, mely mértéke 2019-re átlagosan 65 százalékot ér majd el.

 

Meggyőződésem, hogy a dolgozók megtartása, anyagi megbecsülése kevesebb pénzügyi forrást igényel, mint hiányuk pótlása.

 

 

Heincz Adrienn | A Szigetvári Zrínyi Miklós Egészségügyi Szakközépiskola elvégzése után OKJ-s ápoló képzésen vett részt, majd 2002-ben a PTE-n mint diplomás ápoló végzett. Felsőfokú szakmai tanulmányait 2016-ban a PTE Egészségtudományi karán Egészségügyi Menedzser mesterszakán fejezte be.

 

1995-től tizenkilenc éven át a szigetvári kórházban dolgozott, ahol a Sebészeti-traumatológiai osztály főnővére és egyben a kórház ápolási igazgatóhelyettese volt. Amíg az intézmény mátrix kórházként működött, négy osztály főnővéreként a sebészet-traumatológia mellett a szülészeti-nőgyógyászati osztály is hozzá tartozott.

 

A Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórházba, mint ápolási igazgató 2014 februárja óta tevékenykedik.