73 milliárd ment eddig 30 ezer CSOK-ra

Gazdaság - szerző: HH/MTI

Egyre többen veszik igénybe a családi otthonteremtési kedvezményt (csok) – mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára. 

 

Az adatokat ismertetve az államtitkár elmondta, 2015 júliusa óta 32.100 csok-kérelmet hagytak jóvá, ezek összértéke 73 milliárd forint, a kedvezményezettek száma tehát meghaladta a 30 ezret. Közölte, hogy megvan a pénzügyi fedezete a további támogatásnak, a jövő évi költségvetésben ugyanis 211 milliárd forintot biztosítanak otthonteremtésre.

 

Az államtitkár kitért arra, hogy az előző évhez képest idén eddig 14 százalékkal több új lakás épült Magyarországon, ezek azonban jellemző módon olyan építkezések, amelyekről még a program elindulását megelőzően döntöttek. Ezen túl azonban idén az első háromnegyed évben 2,5-szer annyi új lakást építésére adtak ki engedélyt, mint tavaly, ez az ország minden térségére jellemző, tehát minden megyében nő az építési engedélyek száma – mondta, hozzátéve, a kormány az ingatlanpiac további élénkülésére számít. A kormány célja, hogy minden magyar család saját házhoz vagy lakáshoz jusson elérhető áron – hangsúlyozta Dömötör Csaba.