Dr. Ivánfi Judit: nem csak az ellátás, a megelőzés is fontos

Helyi - szerző: KT

Dr. Manzini Tibor praxisa nem maradt beöltetlen. A háziorvosi feladatokat január elsejétől dr. Ivánfi Judit látja el, aki korábban már helyettesített Harkányban. Amikor új munkájáról kérdeztük, nem helyismeretről, a környezetről vagy a közlekedési viszonyokról szólt, hanem hogy már akkor megismert néhány beteget. Új háziorvosunkat köszöntjük.

 

 

Dr. Ivánfi Judit Kozármislenyben lakik, négy gyermek édesanyja. Lányai 10 és 16, fiai 12 és 14 évesek. A Pécsi Tudományegyetem Orvostudományi Karán 2001-ben végzett, majd megelőző orvostan rezidens volt. Gyermekei születése után háziorvos rezidensként dolgozott Pécsen két doktornő mellett.

 

Önállóan Hosszúhetényben rendelt két évet, majd Olasz, Belvárdgyula és Hásságy községekben volt háziorvos másfél éven át, mindkét helyen a gyesen lévő doktornőt helyettesítve. Január elsejétől Harkány körzeti háziorvosa. Praixisával több, mint 1250 beteget lát el, városunk mellett hozzá tartozik négy falu is. Új praxisáról kérdeztük.

 

Hogy jött képbe Harkány?

 

A tavalyi évben is jártam már itt, néhány napot helyettesítettem a doktor urat. Tudtam, hogy Harkányban van ez a háziorvosi lehetőség, de úgy gondoltam, hogy messze van, egy közelebbi praxist szeretnék. Majd a jegyző asszony – aki nem messze lakik tőlünk – mondta, hogy ő is ezt a távot teszi meg nap mint nap, és nem jelent nagy megterhelést, így hát belevágtam. A korábbi néhány alkalom jó lehetőség volt arra, hogy január elsejével ne úgy kezdjem a munkát, hogy minden ismeretlen számomra, már beleláttam a dolgokba, megismerkedtem néhány beteggel.

 

Talán korai helyi tapasztalatokról beszélni, de biztos élénken él még az első benyomás. Mivel találkozott elsőként Harkányban?

 

Úgy látom, nagyon szívélyesen fogadtak, örültek, hogy van egy állandó háziorvosuk. Többen jelezték is, hogy visszajönnének a körzetbe.

 

Ami nehézséget látok, az a rendelési idő betartása. Arra törekednék, hogy ez idő alatt minél több beteget, minél jobban, hatékonyabban ellássunk. Ehhez azonban fontos, hogy aki tud, kérjen előre időpontot. Annak például aki receptet irat, lelet miatt jön, ha egyeztetünk, kevesebbet is kell várnia.

 

Mindemellett fontosnak tartom, hogy ne csak az akut dolgokat lássuk el, hanem fektessünk hangsúlyt a megelőzésre és szűrésekre is. Például ha bejön valaki megfázás miatt és látom, hogy régen volt mammográfiai vizsgálaton, jelzem felé. Rendszeresen ellenőrizzük a magas vérnyomást, de gyakran ajánlom a laboros szűrővizsgálatokat is.

 

Változott a rendelési idő.

 

Valóban, hétfőn és kedden reggel 8 órától délig várjuk a betegeket, ami megegyezik a korábbi renddel. Szerdán egy délutáni rendelési blokkot tettem be 13 és 16 óra között, hogy aki dolgozik, könnyebben elérjen.

 

Csütörtökön 8 órától 10 óráig rendelünk. Ezt az időpontot inkább az akut eseteknek tartanánk fent – hiszen ekkor jön például a táppénzes felülvizsgálatokat végző doktornő, ami miatt biztos, hogy sokkal többet kellene várakozni. Ezt követően megyünk azokba a falvakba, amik még a praxishoz tartoznak; kéthetente Drávacsepelyre, Drávaszerdahelyre, Kovácshidára és Ipacsfára.