Másfél éve stabilnak mondható a város gazdasága

Helyi - szerző: HH

Stabil és biztonságos alapokon nyugszik a város gazdasága – derül ki abból a beszámolóból, mely alkalmával Baksai Tamás részletezte a likviditást meghatározó tényeket.

 

 

A 2014 októberi állapothoz képest – amikor a város bankszámláin összesen 59 millió forint volt és ezzel szemben 307 milliónyi adósság valamint 160 milliós folyószámla hitelkeret állt rendelkezésre – most azt lehet mondani, hogy tartósan és stabilan gazdálkodik a harkányi önkormányzat, másfél éve nincs egyetlen lejárt számlánk sem – jelezte Baksai Tamás a közmeghallgatáson. Harkány polgármestere hozzátette: a folyószámlahitelt is fel lehetett mondani, nincs szüksége a városnak hitelre.

 

Van pénz a számlán

 

A város folyószámláján jelenleg is 150 millió forint nagyságrendű összeg van, ami a napi működést biztosítva jellemzően 140 és 220 millió között ingadozik.

 

Emellett a fejlesztési tartalék, a 300 millió forintos kormányzati támogatás gyakorlatilag egy az egyben rendelkezésre áll – fogalmazott a polgármester a fürdő korábban kapott állami támogatásával kapcsolatban, hozzátéve: most kezdődtek meg a tervezői és közbeszerzői díjak kifizetése. Kijelenthetjük, hogy a Harkányi önkormányzat tartósan 450-500 millió forint tartalékkal rendelkezik, ami finanszírozza a napi működést és a fejlesztéseket – szögezte le Baksai Tamás.

 

Nincs végleg eltemetve a hitel lehetősége

 

Mint a polgármester is megjegyezte, ha elindulnak a pályázatok, nem kizárt, hogy a megvalósításhoz szükséges önerőt célszerű lesz hitelből biztosítani.

 

A fejlesztésekhez sokszor százalékos arányú önerőt írnak elő, melyet a városnak saját kasszából kell a projektre fordítani, csak ezután jut az elnyert forráshoz. Az egyes pályázatok akár Harkány éves, milliárdos nagyságrendű költségvetését is elérhetik, az ehhez szükséges önerőt pedig a napi működés zavartalanságának biztosítása érdekében célszerű lehet egy hitel segítségével biztosítani, melyet végső soron állami jóváhagyással lehet csak felvenni. Harkány a kedvező gazdasági háttere miatt igen jó konstrukciós hitelhez juthat.