Botka: a 2014-es közös lista felejtős

Belföldi hírek - szerző: HH

Magyarországon csak akkor jön el a konszolidáció és a béke ideje, ha az ország két legmegosztóbb politikusa, a bal- és a jobboldal gyűlölve szeretett ikonjai végre kikerülnek a politika szentélyéből – mondta Botka László évértékelő, kampánynyitó beszédében.

 

Botka László és Molnár Gyula a rendezvényen mosolyog. Fotó: Mohai Balázs, MTI

 

Az MSZP elnöksége által miniszterelnök-jelöltnek javasolt Botka amellett, hogy Orbánt és Gyurcsányt is kiosztotta, a teljes baloldal programját is felvázolta a Szabadsajtó Alapítvány rendezvényén, ahol Molnár Gyula, az MSZP pártelnöke is éreztette, hogy pártja a szegedi polgármester mögött áll.

 

Nem mondta hogy, de nem így

 

A baloldalra hárul a feladat, hogy átültesse a gyakorlatba azt az elvet, hogy a társadalom minden tagja értékes. Nincsenek uralkodásra termettek. És nincsenek olyanok, akik tehertételt jelentenek. Számunkra mindenki fontos, mindenki a közösség része – fogalmazott Botka, arra mutatva rá, hogy az emberek többsége változást akar. Közös listáról beszélt, de 2014 hibáira mutatva megjegyezte: az a diktatúra árnyékában vegetáló törpeellenzékhez és az elvtelen kollaborációhoz vezet. Homlokegyenest a bukás felé.