Kabala születik: pályázatot hirdetett a fürdő

Helyi - szerző: HH

A létező legnagyobb marketingkihívás elé állt a harkányi fürdő, amikor kabalafigura életre hívását tűzte zászlajára. Az erre kiírt pályázat gyermekeknek szól, de a valamennyi résztvevő mellett a szavazóközönséget is nyereményjátékra szólítják fel.

 

 

A gyógyfürdő kabalájaként egy olyan kabalafigura elkészítése a cél, amely minden korosztály számára jó élményt és kellemes pillanatokat szerez, valamint figyelemfelkeltő megjelenésével bárhol a társaság középpontja lehet – írja felhívásában a vállalat. A pályázat nyertese ráadásul életre fog kelni, ugyanis azt a fürdő el is készítteti.

 

Egy kabalafigura számtalan lehetőséget rejt: animációk útján bemutathatja a fürdő szolgáltatásait, részt vesz megújuló kampányaiban, vicces szituációk elé állhat plakátjain, sőt, testet is ölthet, hogy a fürdőző vendégeket szórakoztassa.

 

A meghirdetett pályázat minden magyar anyanyelvű, 6 és 18 év közötti általános- vagy középiskolai tanuló számára szól. A formátumra vonatkozó megkötés nincs, az akár rajz, festmény, gyurma- vagy agyagfigura fotója is lehet, az egyedüli feltétel, hogy elektronikus úton, e-mailben kell eljuttatni a kiírónak április 17-ig. Emellett a pályázatnak tartalmaznia kell egy 10 mondatos bemutatót, benne a karakter nevével.

 

A pályaműveket április 20-án bocsátják a Facebook alkalmazásával szavazásra, ahol a közönség május 5-ig teheti le voksát.

 

A pályázaton mindenki nyerhet, beküldő és szavazó egyaránt: a dobogó alsóbb fokaira került résztvevőket is jutalmazzák, míg valamennyi beküldő és a voksukat letevők is sorsoláson vesznek részt. Ezen belépőket és ajándékutalványokat nyerhetnek.

 

A nyertes pályamű alkotója az elkészített kabala első példányával térhet haza, valamint családtagjával együtt egyéves belépőt kap.