Pécs a helyen tanakodik, Baja már tudja hova akar élményfürdőt

Baranya - szerző: HH

Országszerte gombamód nőnek a vizes élményparkok. Pécs most találgatja, hol lehetne felépíteni sajátját, Baja a zöld szigetén bővíti vízi világgá a szigeti uszodát.

 

A pécsi közgyűlés csütörtöki ülésén több napirendi pontban is foglalkozott a tervezett akvaparkkal. Míg több ingatlant is megvizsgáltak, hogy hol lenne a legcélszerűbb megépíteni a sportcentrumot, a Tüskésrét bizonyult a legmegfelelőbbnek. Ezzel kapcsolatban viszont Páva Zsolt polgármester mérnöki szakvéleményekre hivatkozva jelezte, a talaj miatt nem alkalmas nagyobb épületek felállítására. A pécsiek 2015-ben válaszoltak arra a kérdőívre, hogy mit szeretnének, és a gazdasági helyzet élénkítő, illetve munkahelyteremtő beruházásokat háttérbe szorítva egy aquaparkot és uszodát akartak 2020-ra. Megkapják hát.

 

Baja is ringbe száll

 

A halászlé fővárosa a Petőfi-szigeten lévő uszoda bővítésére mellett egy élményfürdő építésére is pályázik. A mostani uszoda mellé egy 10 sávos 50 méteres medence és egy 25 méteres bemelegítő medence mellé lelátó is épülne, valamint öltözők, zuhanyzók és konditerem is helyet kapna.

 

A szabadtéri élményfürdő az uszodával szemben lévő területre kerülne, bébi- és a gyermekmedence, hullám-, csúszda-, strandmedence mellett egy úszómedence is kényeztetné a bajaiakat, akik ezek beltéri kínálatát is megkapnák. Az időrendiségről még semmit sem tudni, egyelőre a pályázati szándékot jelentették be.