Dobogós ellen küzdött Harkány

Helyi - szerző: HH

Nem ez a hétvége volt az, amit a harkányi focisták régóta vártak: öt góllal kaptak ki itthon a Szászvár együttesétől. A gólkülönbség a mérkőzés eredményét is tükrözi, az eddig nyeretlen csapat nem talált be az ellenfél hálójába.

 

 

A megyei tabella harmadik helyén álló vendégek az első félidőben bebiztosították magukat, már a 25. percben három góllal vezettek. A második etapban visszavettek a lendületből, de az így is elég volt a 63. és a 76. percben egy-egy találatra. A mérkőzésen egyébként egyelten sárgalap csattant el, amit Molnár Soma gyűjtött be, és a harmadik gól volt az ára.

 

A tavaszi bajnokság 19. mérkőzését szombaton 16 órától játssza a harkányi csapat, a listavezető Sellye otthonában.