Villányi diákok ültettek virágot Harkányszerte

Helyi - szerző: HH

Összesen mintegy tízezer tő virágot ültettek ki azon a két városszépítő akció során, ami a villányi szakközépiskolával való együttműködésnek köszönhető.

 

 

A munkálatok második fázisára a hét utolsó napjaiban került sor, és a buszmegálló mellett a fürdő egyes területeire is ültettek a Városgazdálkodási Zrt. által nevelt 51 ezres virágállományból. Míg a vállalat tavaly 47 fajta dísznövényt bocsátott a város rendelkezésére, az idei repertoár 93-ra bővült.

 

Az önkormányzat és a villányi Teleki Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskola együttműködésének köszönhetően a helyi szakemberek mellett legutóbb 18 diák és tanáraik vettek részt a munkálatokban.