Orbán visszamaffiázott Sorosnak

Belföldi hírek - szerző: HH

Orbán Viktor a péntek reggeli rádióinterjújában azt mondta, az egyetlen maffiaszerűen működő hálózat Magyarországon Soros Györgyé. Soros György – aki különösebben nem foglalkozik Orbánnal – már kifejtette álláspontját.

 

 

A kormányfő pénteken a Kossuth rádió 180 perc című műsorában úgy fogalmazott: egy olyan fontos és jelentős eleme van a magyar közéletnek, amely nem átlátható, ez pedig a Soros-féle maffiaszerű hálózat és annak ügynökszervezetei. A miniszterelnök azt is mondta, hogy Soros György magyarországi támogatói végre akarják hajtani a pénzügyi spekuláns programját, a migránsok beengedését. Orbán Viktor ide sorolta a teljes baloldalt, külön megemlítve Botka László szegedi polgármestert, az MSZP miniszterelnök-jelöltjét, aki bejelentette, hogy le fogja bontani a határkerítést.

 

A miniszterelnök mindezt arra reagálva közölte, hogy Soros György az ellene folytatott és hónapok óta tartó állami gyűlöletkampánnyal tegnap először foglalkozott nyíltan, amikor azt mondta, Orbán maffiaállamot épít. A milliárdost szemmel láthatóan nem nagyon izgatja Orbán kampánya, bár megjegyezte, hogy észrevette, és kitért arra is, hogy az Európai Uniót egyszerre kellene megmenteni és megújítani.