Tihanyi Patrikkal forgattak Harkányban

Helyi - szerző: HH

Az egyik állami televíziócsatorna, az M4 műsorán forog az a heti egy órás sportmagazin, mely az utánpótlásról és a feltörekvő tehetségekről szól. Pénteken Harkányban forgattak, megvan az is, mikor vetítik.

 

 

A főként sportműsorokkal foglalkozó köztévé Tihanyi Patrik, a Harkányi Diáksport Egyesület (HDSE) sportolójának munkáját kísérte figyelemmel, melynek egyik etapjaként a harkányi fürdőben tartott pénteki edzésen is forgattak. Adásba június 18-án kerül a harkányi paraúszó, 9 óra 30 perc körül.

 

Patrik legutóbb a Hódmezővásárhelyen rendezett Hungarian Open Országos Paralimpiai Bajnokságon két arany és négy ezüstéremet szerzett, javítva teljesítményén a tavaly ugyanonnan elhozott két ezüst után.