Már a diákmunkára sincs elég fiatal

Gazdaság - szerző: HH

A nyári diákmunka területén is tapasztalható a munkaerőhiány a kevesebb tanuló, illetve a több álláslehetőség miatt – mondta Simon Balázs, a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetségének (DiákÉSZ) főtitkára.

 

Emlékeztetett: évek óta egyre kevesebben tanulnak a felsőoktatásban, ugyanis míg 2007-ben még 470 ezer hallgató járt az egyetemekre, főiskolákra, addig jelenleg már csak 290 ezren.

 

Nyári diákmunkát három formában lehet vállalni. A diákok legnagyobb része iskolaszövetkezeteken keresztül dolgozik, ekkor úgynevezett tagsági közreműködésről szóló megállapodást kell aláírniuk, míg az iskolák által szervezett gyakorlatokon tanulói, hallgatói munkaszerződést, a szülők munkahelyén pedig rendes munkaszerződést kell kötniük. Nyári munkát 16 éves kortól lehet vállalni, a 18 év alatti diákoknak azonban szülői hozzájárulást is be kell mutatniuk.