Energetikai kutatás indul a Mecsekben

Baranya - szerző: HH/MTI

Kutatás indul a Mecsek-hegység déli – mintegy kétszáz négyzetkilométeres – előterének energetikai célú feltárására – közölte a Mecsekérc Környezetvédelmi Zrt.

 

A Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretében csaknem 1,8 milliárd forintból – mintegy 56 százalékos támogatásintenzitás mellett – megvalósuló projekt elsődleges célja a releváns földtani-szerkezeti modell validálása és a terület energetikai célú földtani kutatása.

 

A Geochem Kft.-vel és Rotaqua Kft. konzorciumi partnerségével megvalósuló program Pécs, mellett Bogád, Ellend, Keszü, Kozármisleny, Magyarsarlós, Nagykozár, Pécsudvard, Pellérd, Romonya és Szemely településeket érinti. A kutatás során úgynevezett felszíni geofizikai szeizmikus- és elektromágneses méréseket is végeznek. Ennek részleteiről kifejtették: a tervezett szeizmikus vonalak mentén mérési, jelgerjesztési pontokat valamint a geofonok – vevőegységek, talajmikrofonok – telepítési helyeit is kijelölik az ingatlanokon, termőföldeken, közutakon és a települések utcái mentén. A mérési vonalak mellett 25 méterenként telepítenek vezeték nélküli adatgyűjtőket és érzékelőket, amelyek 4-7 napig maradnak az adott helyen.

 

Ezek kihelyezése után speciális járművekkel kis energiájú szeizmikus rezgéshullámokat gerjesztenek, amelyek visszaverődnek a földtani szerkezetekből és réteghatárokról. A közlemény szerint a zajjal, mozgással nem járó elektromágneses mérések ideje általában 8-12 óra, a kijelölt területet csak a műszer telepítésekor és a mérés végeztével közelítik meg a szakemberek. A mérések eredményeként a kutatók földtani szelvényeket kapnak, amelyek szemléltetik a szerkezetek mélységét, vastagságát és kifejlődését.

 

Az érintett ingatlan- és földtulajdonosokat előzetesen értesítették, a rezgéskeltés lakott területen kizárólag az utakon, utcákon történik. A feltárt eredmények ismeretében az érintett településeknek lehetősége nyílik az esetleges geotermikus potenciál hasznosítására. Az 1955 és 1997 között uránérc-bányászattal foglalkozó Mecsekérc jelenleg mintegy 130 embert foglalkoztat. A cég kiemelt szakmai területei a többi között a geotechnika, a geológia, a hidrogeológia, a geofizika, a geodézia, az energetika, a környezetvédelem és rekultiváció, illetve a térképészet és a talajmechanika, a cég éves nettó árbevétele 7 milliárd forint.