Nem adná alább harkányi focicsapat

Helyi - szerző: HH

Továbbra is a megyei első osztályában szerepelhetnek a Gyógyfürdő Harkány első csapatának labdajátékosai – közölte a Magyar Labdarúgó Szövetség Baranya Megyei kollégiuma.

 

A bajnokság legeredménytelenebb csapata az elmúlt fél év során 26 mérkőzésből mindössze kettőn aratott győzelmet összesen 9 pontot gyűjtve, míg 21 alkalommal szenvedett vereséget. Mint azt Horváth József korábban jelezte, az ősszel induló, következő szezonban attól függ az első osztályban való szereplés, hogy új szponzorok által sikerül-e megerősíteniük a csapat játékosállományát.

 

A labdarúgó szakosztály biztos anyagi háttérrel rendelkezik, a működését nem fenyegeti veszély, ám új játékosok igazolására szükség lenne, hogy erősödjön a csapat – tette hozzá.

 

A szakosztály kilenc csapattal van jelen különböző bajnokságokban. Az U19 együttes az utolsó harmadban – 14-ből a tizedik helyen – végzett nnak ellenére, hogy nincs játékos gondjuk. Igaz, a tavalyi utolsó előtti helyhez képest még előbbre is léptek. Amint azt Horváth József elmondta, több ígéretes játékos is van ebben a korcsoportban, így bíznak abban, hogy többjüket sikerül az első osztályú felnőtt csapatba beépíteniük.

 

Lesz kit elcsábítani is

 

Az ifjú, utánpótlásnak számító U16-os korosztály kitűnt a város csapatai vonalából, a bajnokságuk dobogójának legalsó fokára is felállhattak. E korcsoport az, ahol már látszik a szisztematikus építkezés, hisz ez az a generáció, amely a tisztújítást követően kezdte meg pályafutását. A szakosztály vezetője arra számít, hogy ezen játékosokból minél többet meg tudnak tartani a felnőtt csapat részére.

 

Az U7-9-11-13-as korosztály játékosai a Bozsik-tornán szerepeltek szépen.