Álrendőrök akarták lefoglalni a füvet – VIDEO

Belföldi hírek - szerző: HH

Négy, magát rendőrnek kiadó férfi és egy nő szervezett rajtaütést egy lakáson, majd a színlelt házkutatás során le akarták foglalni az ott rejtegetett marihuánát. Csakhogy megjelent az állami konkurencia.

 

 

A 42 éves, nagykőrösi Zsolt és pesti társai, a 27 éves Tamás, az 50 éves József és István valamint a 33 esztendős Nikolett még kedden este próbált magáévá tenni hárommillió forintnyi füvet, amikor az igazi rendőrök is megérkeztek. A társaság felét már az utcán találták, de ez a vége szempontjából mindegy is: az állami szféra rendfenntartói mindenkit bevittek a 400 gramm marihuánával együtt.

 

A helyszínen lefoglaltak nagy mennyiségű valutát illetve a kamurendőrök kocsijában 4,5 kilogramm füvet. Az igazi rendőrök itt nem álltak meg, így eljutottak abba a pilisjászfalui házba is, ahol a kábítószert termesztették. Mindenki előzetesben várja az ügy folytatását.