Változik a tűzgyújtásra vonatkozó szabály

Helyi - szerző: HH

Több ponton változik az önkormányzat salátarendelet néven emelgetett egységes rendszerbe foglalt szabálygyűjteménye, mely az avar és kerti hulladékok szabadtéri égetésére vonatkozó rendelkezés módosítását is tartalmazza.

 

Míg az önkormányzati rendelet korábban az avar és kerti hulladékok égetéséről Harkány közigazgatási területére vonatkozóan határozott meg szabályokat, addig a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Siklósi Kirendeltségének álláspontja szerint azt csak a belterületen lenne célszerű szabályozni, ezen kívül ugyanis az Országos Tűzvédelmi Szabályzat iránymutatásai szerint lehet tüzet gyújtani, mellyel kapcsolatban a Katasztrófavédelem az illetékes. A rendelet eszerint módosul.

 

Aki belterületen akar égetni – amellett, hogy a jelenleg is érvényben lévő tűzgyújtási tilalom idején alapvetően tilos – változatlanul az alábbi szabályokat kell, hogy betartsa:

 

     A kerti hulladékot november 1. és március 31. között szombati napokon reggel 9 és 16 óra között szabad meggyújtani.

     Csak a helyben – telken belül, illetve azt határoló közterületen – keletkezett avar és kerti hulladékot szabad elégetni.

     Tilos tüzet gyújtani párás, tartósan ködös, esős időben, füstköd-riadó és erős szél esetén.

     A tűzgyújtáshoz nem használható olaj, benzin, vagy más vegyi adalékanyag.

     Az égetendő hulladék nem tartalmazhat kommunális, ipari eredetű vagy veszélyes hulladékot, műanyagot, gumit, vegyszert, festéket, illetve ezek maradékait.

     Az avar és kerti hulladék közterületen történő elégetése tilos.

     Az égetés helyszínén olyan felszerelést kell készenlétben tartani, amelyekkel a tűz terjedése megakadályozható, a tűz eloltható. Ilyen például a slag vagy legalább 50 liternyi víz, tűzoltó készülék, lapát és a vasvilla is.

     Az égetés befejezésével a tüzet el kell oltani és a parázslást meg kell szüntetni.

A rendelet ugyan nem tér ki rá, de nyilvánvalóan nem szabad a tűzet őrizetlenül hagyni.

 

A táblán kívül a Katasztrófavédelemre tartozik

 

A belterületi résztől kívül eső területekre is vonatkozik az érvényben lévő tűzgyújtási tilalom, így jelenleg a kijelölt helyeken sem szabad tüzet rakni. A kerti hulladékok égetésére ott az Országos Tűzvédelmi Szabályzat szerint kerülhet sor, ami amellett, hogy bonyolultabb eljárást követel meg, illetékköteles is. Az égetést a területileg illetékes katasztrófavédelmi kirendeltséggel legalább tíz nappal korábban engedélyeztetni kell, az első fokú eljárás lefolytatásáért pedig háromezer forint illetékbélyeget kell letenni az asztalra.

 

Mint a siklósi tűzoltóság parancsnoka, Kovács István már jelezte, a szabályzat január első napjától változni fog, így egyszerűbbé válik a gazdák és a termelők számára is az olyan feladat elvégzése, mint a tavaszi fagymentesítő füstölés vagy a venyigék kert végi elégetése.

 

Kemény bírság jár

 

A tűzvédelmi előírás megszegéséért, ha az tüzet idézett elő 100 ezer forinttól egymillió forintig terjedhet a bírság. Ha a tűzoltóknak is ki kell vonulniuk, már 200 ezertől hárommillióig rúghat.