Senki sem lép fel a szabálytalankodókkal szemben

Helyi - szerző: HH

Hatékonyabb fellépés szükséges az üdülőtelepek zöldterületére parkolókkal szemben. A lakó-pihenő övezetben a tiltás ellenére behajtó autósok a füvön parkolnak, hogy ezzel is spóroljanak hétszáz forintot – ennyibe kerül ugyanis a teljes napi parkolójegy a fürdő bejáratánál.

 

 

Jellemzően hétvégente akár hatvan autó is várakozik a régi víkendtelep délnyugati részénél, melyek egy része cserélődik is csak a nap során. A parkolási bevételt ezzel a nyári hónapokban mintegy negyedmillió forinttal megrövidítő kihágással az autósok szabályt sértenek, hiszen a lakó-pihenő övezetbe csak az ott lakók vagy a célzottan oda érkezők hajthatnak be. Mégsem lép fel ellenük senki: mint a közterület-felügyelők hivatástudatukra saját bevallásuk szerint is rámutatnak, ők csak péntekig látják el ez irányú feladatukat.

 

Megérik a pénzüket?

 

A közterület súlyos és nagyobb esetszámú rongálása mellett a közterület-felügyelők feladata az olyan szabálysértések kiszűrése is, mint az erdős részeknél valamint a szelektív hulladékgyűjtő szigeteknél jellemző illegális hulladéklerakás. Mivel a közrend javulása egyik téren sem számottevő – gyakorlatilag nem is tapasztalható – valamint a közterületek karbantartásánál jelentkező többletmunka továbbra is terhet ró a Városgazdálkodás embereire és munkaszervezésére, adódik a kérdés: szüksége van-e a városnak a közterület-felügyelők fenntartására, vagy a két köztisztviselői illetményt e téren érdemes lenne másként kamatoztatni?