Tudja, mit jelent telefonján az IP védettség?

Technológia - szerző: KT

Egyre több telefon vagy más műszaki cikk vásárlásakor tolják elénk, hogy az bizony IP67 védettségnek örvend, azt azonban vajmi kevés szakképzettnek nevezett eladó tudta eddig megmondani, az mit is jelent.

 

Az IP (International Protection Marking) besorolás voltaképpen nem más, mint a Nemzetközi Védettségjelölés, azaz szilárd testek és a folyadékok elleni védettség jelzőrendszere. Az elektronikai készülékeket ugyanis védi egy burkolat, mely megvédi a kényes részeket a külső behatásoktól, és ezt nem mindegy, miként teszi.

 

A két szám tulajdonképpen két mutató, mely a szilárd tárgyak szerkezetbe jutása elleni mechanikai, valamint a víz elleni védettség jelölésére szolgál. minél magasabb az első vagy a második szám, annál nagyobb védettség biztosított a berendezés számára. Meg kell jegyezni, hogy a védelem a károsító hatásra vonatkozik, így például a vízzel szembeni ellenállás vonatkozásában kisebb, nem károsító szivárgás a legtöbb esetben megengedett.

 

Szilárd testek elleni mechanikai védettség

0: Nincs védelem

1: Nagyméretű (50 millimétert meghaladó) tárgyak ellen védett

2: Közepes méretű (12 millimétert meghaladó) tárgyak ellen védett

3: Kisméretű (2,5 milliméternél nagyobb) tárgyak ellen védett

4: Nagyon kis méretű (1 milliméternél nagyobb) tárgyak ellen védett

5: Nem károsító bejutás mellett por ellen védett

6: Por ellen teljesen védett

 

Víz elleni védettség

0: Nincs védelem

1: Függőlegesen cseppenő víz ellen védett

2: Legfeljebb 15 fokban fröccsenő víz ellen védett

3: Legfeljebb 60 fokban fröccsenő víz ellen védett

4: Fröccsenő víz ellen minden irányból védett

5: Kisnyomású vízsugár ellen minden irányból védett

6: Erős vízsugár és rövid merülés ellen védett

7: Vízbe merülés ellen 0,15–1 méter között 30 percig védett

8: Víz alatt folyamatosan használható 1-3 méterig

9 : Magasnyomású víztömeg alatt használható

 

Ha egy eszköz nem jellemezhető, vagy egyáltalán nem bír valamilyen védelemmel, azt nulla helyett gyakran X-el jelölik. Tehát az IP12 azt jelenti, hogy ló nem esik bele, és egy laza az eső ellen védett készüléket vásároltunk, míg az IP67 egy jobb minőségű telefon protekciójának felel meg.

 

Természetesen az ipari szabványok sok védettséget jelölnek, komolyabb készülékeknél található és 2016-ig alkalmazott ATEX (ATmosphere EXplosible) például a robbanásveszélyes környezetben való üzemet biztosítja: ez esetben a készülék vagy berendezés házába nem juthat olyan gáz, gőz vagy por, mely robbanásveszélyes. Jellegzetessége a jellemző kék színű burkolat vagy motívumok.