Áder: csak az lehet igazán a miénk, amit újra és újra képesek vagyunk megvédeni

Belföldi hírek - szerző: HH/MTI

A haza semmivel sem pótolható értéket jelent mindannyiunk számára – hangsúlyozta a honvédelmi miniszter az augusztus 20-i katonai tisztavatáson tartott köszöntőjében, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren vasárnap.

 

 

Simicskó István kiemelte: amíg vannak ilyen magyar fiatalok, akik a katonai hivatást választják, és esküjük szerint akár életüket is feláldoznák az ország védelmében, addig van nemzeti jövőnk.

 

A miniszter kitért arra, hogy az államalapítás ünnepe keresztény hitünk ünnepe is egyben. Úgy fogalmazott, csak az a keresztény hit, amelyet Szent Istvántól kaptunk, vihet előre minket.

 

Ahhoz, hogy gyermekeink, unokáink számára megőrizzük Magyarországot, és magyarként élhessenek itt, meg kell védeni az ország határait, fel kell lépni az olyan veszélyek ellen, mint a tömeges illegális bevándorlás, a terrorizmus – szögezte le Simicskó István.

 

Áder: ismét védenünk kell határainkat

 

Mást jelent ma a biztonság, mint akár csak egy évtizede: ismét védenünk kell határainkat, meg kell védenünk azt a független, szabad és európai országot, amelyet Szent István óta magyarok millióinak áldozata, jelleme és munkája formált – mondta Áder János köztársasági elnök vasárnap, államalapító Szent István király ünnepén Budapesten, a Kossuth Lajos téren tartott tisztavatáson.

 

Az államfő szerint csaknem három évtizeddel szabadságunk visszanyerése után újra látnunk kell, hogy csak az lehet igazán a miénk, amit újra és újra képesek vagyunk megvédeni. Áder János úgy fogalmazott: a haza minden polgára azt várja a most esküt tett honvédektől, hogy legyen biztonságban nemzetünk, otthonunk, személyes életünk, védjék meg szabadságunk és önállóságunk, és biztosítsák közös nyugodt jövőnket.