Emlőrák világnap: október

Életmód - szerző: |X|

A világnap célja az, hogy felhívja az emberek figyelmét a betegség korai felismerésének fontosságára, valamint arra, hogy ennek érdekében mit kell megtenni önmagunk egészségéért.

 

Az emlőrák a nőknél a leggyakrabban előforduló rosszindulatú daganatos megbetegedés, amely időben történő felismerés nélkül korai halálozáshoz vezethet. Magyarországon közel 7500 új esetet diagnosztizálnak évente, a daganatos elváltozás pedig több mint 2000 halálesetért felel minden évben. Vannak olyan megelőzési tanácsok, amelyeket betartva akadályozhatjuk a káros sejtek térhódítását. Ilyen a visszafogott alkoholfogyasztás, a testsúlykontroll, zsír és kalóriaszegény-, zöldségekben, gyümölcsökben, vitaminokban gazdag étrend.

 

Ezeket azért fontos megemlíteni, mert bizonyított tény, hogy az egészséges életmódot folytató nők még akkor is védettebbek a daganatok kialakulásával szemben, ha családjukban már korábban felütötte fejét a betegség. Szakmai ajánlások szerint a korai felismerésben nagyon fontos a rendszeresség: az önvizsgálat, az orvosi fizikális vizsgálat és 40 éves kor fölött a mammográfia, még akkor is, ha semmilyen panaszunk nincs.