Kimagasló növekedéssel zár a megszépült Harkányi Gyógy- és Strandfürdő

Életmód - szerző: |X|

Bár a strandok zöme, így a harkányi is, szeptember közepéig még nyitva tart, a szezont az iskolakezdés zárja, hiszen a látogatók nagy részét kitevő kisgyermekes családok már az első tanítási napra készülnek. Előzetes eredményeket így tudhatunk már arról, milyen volt a szezon Harkányban.

 

 

A Fürdő tavalyi évben indított, több szakaszból álló felújítási projektjének keretében nyárra sok ponton megújítottuk a strandot a látogatók komfortérzetének és a környezet esztétikumának növelése érdekében. Ide sorolható például az elöregedett burkolatrészek térkőre cserélése, az új játszótér kialakítása, vagy a padok számának növelése, régiek felújítása is. A tavaly átadott csúszdapark az idei strandnyitástól már minden strandlátogató számára ingyenesen volt használható. Ezek mellett rendszeressé váltak a különböző családi- vagy éjszakai rendezvények is a közönség szórakoztatására. Azt gondoljuk, a felsoroltak szinergiájának köszönhető az, hogy a strandon megközelítőleg 156 000 vendég fordult meg augusztus 27. napjáig a szezonban, amely több, mint 45%-os növekedést generált a tavalyi számokhoz viszonyítva, illetve ennek köszönhető az is, hogy már augusztus hónap közepén a 400 000-ik vendéget köszönthették a dolgozók a fürdőnkben – nyilatkozta dr. Zsadányi Zsolt, az intézmény egyik igazgatója a fürdő kommunikációját végző céggel, a Publicity Agency-vel.

 

A Fürdő vezetése számára pedig, ahogy mondani szokás, nem csak a mennyiség számít: az intézményben nyáron vendégelégedettség mérés is zajlott, melynek eredményei alapján a látogatók hálásak a fejlesztésekért. Kiemelkedő pontszámú értékelést kapott a szolgáltatások vendég- és gyermekbarát jellege, ahogy a tisztaság is, de nagyon jól szerepeltek még emellett a csúszdapark, az étkezési lehetőségek és a gyógyfürdő wellness-szolgáltatásai is.

 

Az élet természetesen a strandfürdő szeptember 17-i zárását követően sem áll le, mivel az intézmény vendégforgalmának nagyobbik részét ugyanis az egész évben nyitva tartó gyógyfürdő adja.

 

Októberben pedig ismét számít a Fürdő a kisebbek érdeklődésére, megnyílik ugyanis az intézmény beltéri játszóparkja, a Gyermekvilág, mely többek között egy kalózhajóval is csábítja a pancsolásra vágyó közönséget. Emellett – mivel az idei vendéglétszám emelkedés visszaigazolta a környezetbarát, minőségi fejlesztések igényét – a 2018-as strandszezonra az idei évnél is nagyobb hatású, több látványelemből álló felújítást tervez az igazgatóság a strandon.