Puccs: térdre rogyasztották Pávát, Csizi csapata viszi a várost

Baranya - szerző: HH/MTI

Szerda este döntött a városi Fidesz-KDNP-frakciószövetség, hogy a pécsi önkormányzat irányítását új, stratégiai kérdésekben a döntéseket előkészítő, sok esetben döntéshozó elnökség segíti a jövőben.

 

 

A testület elnökévé Csizi Pétert, Pécs egyik fideszes országgyűlési képviselőjét választották. A stratégiai irányítótestület célja egyebek mellett az, hogy város a pénzügyi kihívásoknak jobban meg tudjon felelni, és a helyi gazdaság megerősödjön.

 

Csizi jelezte, hogy a testületnek a polgármesteren és az alpolgármestereken kívül tagja lesz Pécs két egyéni körzetben megválasztott országgyűlési képviselője, Hoppál Péter (szintén Fidesz) és ő maga is. A polgármester és az alpolgármesterek is megőrzik minden jogkörüket az új struktúrától függetlenül – hangsúlyozta a képviselő, aki szerint új szakasz kezdődik a város irányításában.

 

Kitért arra, is hogy át kell tekinteni a baranyai megyeszékhely hosszú távú működését, kezelni kell a gazdasági problémákat, illetve új, hatékony megoldásokat kell alkalmazni a mindennapi működésben.

 

A közelmúltban fény derült Pécs tetemes adósságára, mely minden bizonnyal szerepet játszott a vezércserében: Páva Zsolt polgármester korábban a Szabad Pécsnek beszélt arról, hogy a város 5 milliárdos hiányt könyvel, de a városi cégeket is beleszámítva ez még a 9 milliárdot is meghaladhatja. Berkecz Balázs, az Együtt alelnöke szerint ez a beszállítói tartozásokat és valamennyi kifizetetlen számlát összeadva akár 24 milliárdra is rúghat.