Húszezer tartalékos katonát akar a kormány

Belföldi hírek - szerző: HH/MTI

A kormány 2026-ra megduplázva a jelenlegi létszámot, húszezer tagú honvédségi tartalékos állomány felállítását tervezi – jelezte a honvédelmi miniszter.

 

 

Simicskó István jelezte, 2010-ben mindössze tizenhét tartalékos katonája volt a honvédségnek, aminek oka elsősorban a 2004-es, az általános hadkötelezettséget megszüntető honvédelmitörvény-módosítás volt.

 

A létszámhiányon segítene a tavaly elindított Zrínyi 2026 program, amely az elmúlt huszonöt év legátfogóbb és legkomplexebb honvédelmi és haderőfejlesztési projektje.

 

A program honvédelmi ága elsősorban a tartalékos rendszer területi elven történő újjászervezését jelenti, a 2018-as választásokig hátralévő időszakban mintegy ezer tartalékost vesz fel a honvédség – közölte Simicskó István, hozzátéve: hamarosan két turnusban tesznek majd esküt az új tartalékosok.

 

Jelenleg több mint ötezer tartalékos van, ám ez nem valós képességekkel rendelkező állomány – tette hozzá. Simicskó István kijelentette, hogy szükség van a fiatalokra a honvédségben, ehhez nyújt segítséget például a nyíregyházi önkormányzattal az előadás előtt aláírt megállapodás, amelynek értelmében Nyírteleken kiképző század állhat fel.

 

Belépési díj és éves zsold jár

 

A miniszter az önkéntes területvédelmi tartalékos szolgálat előnyeit kiemelve azt mondta, hogy szerződéskötés után bruttó 31.215 forintos belépési díjat kap a jelentkező, ehhez jön még az évente bruttó 127.500 forintos rendelkezésre állási összeg. Ezeken felül a szolgálati idő alatt utazási költségtérítés, ingyenes ruházat és élelmezés, valamint laktanyai elhelyezés is jár a tartalékosnak, akinek egy alapkiképzést teljesítenie kell.

 

A programban ösztöndíj is adható felsőoktatásban tanuló jelentkezőknek, ami félévente 37.458 forint, a tiszt- és altisztképzési modulban pedig megemelhető ez a díj – sorolta Simicskó István, aki szerint ez a pénz a rendelkezésre állási díjjal és más juttatásokkal együtt már nem egy elvetendő összeg.

 

A további előnyökről szólva a miniszter megjegyezte, hogy az idén januárban megalakult Honvédelmi Sportszövetség hasonló tevékenységet fog ellátni, mint az 1990-ig működő, sport- és szabadidős tevékenységeket szervező országos félkatonai szervezet, a Magyar Honvédelmi Szövetség (MHSZ). A Honvédelmi Sportszövetség technika- és küzdősportokkal, lövészettel, járási lőterek létesítésével is próbál kedvet csinálni a fiataloknak a tartalékos katonai léthez.