Tétmérkőzés: már csak becsületből is muszáj

Helyi - szerző: SzR

Ócsárd, Boda, Gyógyfürdő – e sorrendben zárult a tabella az elmúlt szezon megye első osztályának labdarúgó-bajnokságán. A rangsor az idei őszi szezonban némileg változott, Ócsárd feltört, míg Bodát megelőzi Harkány.

 

Immáron egyértelmű, hogy Harkány nem a feljebbjutás reményében maradt az osztályban, hiszen már túl van az egyik olyan a meccsen is, ahol jó eséllyel jöhetett volna le győztesként a pályáról: Ócsárdtól hazai pályán 1:3-as vereséget szenvedett legutóbbi mérkőzésén.

 

A város első csapata most az október 8-i küzdelemre készül, amikor a megye első osztályának idei nagy vesztesével, Boda csapatával itthon méri össze tudását. A megyei tabellán utolsó helyet bérlő, leendő ellenfél idén még nyeretlen, mindössze 4 rúgott góljához 35 kapott társul.

 

Ezzel az aránnyal marad el a szintén nyeretlen, ám 5 lőtt és mindössze 20 kapott gólt magának tudó Harkány csapatától. A tét meglehetősen nagy; az utolsó helyért és az őszi bajnokság egyetlen nyeretlen csapatának járó szégyenteljes címért zajlik majd a vasárnap 15 órától vívott küzdelem.

 

Ráadásul mindkét csapat már csak keményebb ellenféllel kerül a november 26-ig  tartó, 15 fordulóból álló őszi bajnokságon szembe, így az eddig lejátszott mérkőzések és a csapatok szereplése, gólarányaik tükrében nagyon valószínű, hogy az utolsó és utolsó előtti helyért folyik a hétvégi csata.